TLDR

TLDR

A 47. oblast

2023. január 13. - Julius Riviera

Bevezetés

 

Az Orosz Föderáció jelenleg 46 oblast-ot, azaz megyét tart számon, nem számítva nyilván azt a 4 új megyét, amelyekkel „népszavazások” eredményeként úgymond (ideiglenesen) gyarapodott. Azt gondolom, és lehet hogy ma Magyarországon élő, és a Fidesz-pártpolitika metaverzumán kívül gondolkodni képes polgárok egyre nagyobb száma gondolhatja azt: van, létrejött még egy oblast, amelyet „különleges katonai művelet” keretében annektálni sem kellett. Ez nem más, mint az országunk. És ők nem akarnak ennek tagjai lenni.

Ebben a blogbejegyzésben szeretném összefoglalni, hogy miért gondolom azt, hogy a Fidesz legbelső köre, élén Orbánnal az orosz titkosszolgálat, az FSZB / SZVR napi irányítása alatt áll. Szeretném bemutatni azt is, hogy amennyiben ezt az egészen undorító feltételezést elfogadjuk, mennyire, milyen nagymértékben „helyére kerülnek” nemcsak a Fidesz 2010-től kezdődő regnálásának módszerei és céljai, hanem minden építőkocka: az összes intézkedés célja, a NER teljes ideológiai háttere, hanem mindazok az események is, amelyek egészen a rendszerváltásnak nevezett hatalomátmentésig nyúlnak vissza. Ha a fentieket elfogadjuk, akkor a Fidesz céljai teljesen egyértelművé válnak: nemzeti harácsolás („amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”) megalapozandó a keleti típusú önkényuralmi rendszer anyagi bázisának létrehozását és fenntartását, fasiszta rendszer kiépítése, illetve a legfontosabb: az EU gyengítése Putyin céljai értelmében, saját országunk jövőbeli lehetőségeit tönkretéve. A „tönkretétel” természetesen nem Orbán és a Fidesz nézőpontjából érvényes, hiszen ebből a nézőpontból egyetlen helyes út végső soron az EU-ból és az európai integrációból kifelé vezet, vagy legalábbis vezetett egy korszakhatárig, 2022. február 24-ig.

Arra, hogy a ma a magyar történelem legnagyobb hazaárulása történik, erre az igen súlyos vádra szükségszerűen nem fogok tudni bizonyítékokat bemutatni. Ez azt hiszem teljesen nyilvánvaló, hiszen ha ilyen bizonyítékok ismertek lennének, ma esetleg a teljes Fidesz vezérkar, Orbánnal az élén börtönben lenne, vagy esetleg már nem is lennének életben. Lássuk, hogyan jutottunk el idáig.

 

Felforgatás

 

Yuri Bezemenov (https://en.wikipedia.org/wiki/Yuri_Bezmenov) korábbi KGB ügynök volt, aki Kanadába szökött, és felvállalva múltját több könyvet és előadást tartott a KGB módszereiről és céljairól. Emberünk természetesen lehetett ugyanúgy kapcsolatban a KGB-vel, lehetett a disszidálása és nyilvánosság elé lépése ugyanúgy valamilyen KGB-művelet része. Azt gondolom, hogy a mondanivalója tekintetében ez nem lényeges. A következő előadás, az arról készített videó még messze a Debilnet és a fake news reneszánsza előtt készült, mivel 1983-ben lett rögzítve: https://youtu.be/b3OGLQvWqhc, ez okból is hitelesnek és reálisnak tekintem a mondanivalóját.

Amit a videón bemutat, lehet érvényes és alkalmazott KGB-módszer, de lehet, hogy azt így, ennyire direkt formában nem alkalmazták, vagy nem is lehetne alkalmazni. Nekem ezzel ellentétes a véleményem. Azt gondolom, hogy a jövőben a különböző nyugati nemzetbiztonsági célú képzéseken Magyarország esetét oktatni fogják olyan negatív példaként, ahol a társadalom átállítása ilyen mértékben és mélységben megvalósítható volt. Ez a ruszkik és Orbán számára igen kedvező előfeltételek miatt könnyen megtehető volt, ezekről az előfeltételekről mindjárt szó lesz. Röviden összefoglalom a videó tartalmát:

  • Abból szükséges kiindulni, hogy nyílt katonai beavatkozás egy másik terület, állam megszerzésére egyrészt költséges, jelentős anyagi áldozatokkal jár, eleve az események nyilvánvalóvá teszik mind a külföld, mind a meghódítani kívánt terület lakossága számára, hogy korábbi társadalmi, politikai és esetleg gazdasági rendszerük, önállóságuk véget ért. Ezért sokkal célszerűbb, sokkal kisebb költségekkel és áldozatokkal jár a hódítani kívánó részéről, ha a meghódítandó terület lakossága „felismeri” hogy békéjét, biztonságát, társadalmi és gazdasági jólétét egy másik országgal létrehozott erős kapcsolat, az ott alkalmazott politikai, törvénykezés átvétele biztosíthatja, csak úgy lesz végre már „rend” az országban. Noha ekkor le kell mondani az explicit területszerzésről, amelyet a hódítót körülvevő országok netán nem ismernének el, azzal más országok és azok szövetségi rendszerei semmit sem tudnak tenni, ha az adott célországban baráti, szövetséges vezetés kerül hatalomra. Az eredmények kedvező esetben ugyanazok lehetnek. Bezemenov utal Szun-Ce tábornokra: egy küzdelemben az tekinthető a legjobb ellentámadásnak, ha a támadó támadásának, erejének nem ellenállunk, hanem az ellenünk kifejtett erejét úgy irányítjuk, hogy ellenne hasson, őt sebezze meg, a ez legyen eszköze legyőzésének. Ez a felforgatás mint folyamat lényege. Keleti harcművészetek sokaságának is ez az alapelve. Illetve van még egy Szun-Ce tétel, amit én tennék hozzá, de ő is utal erre: az igazi stratéga, az igazi hadvezető az, aki harc nélkül vesz erőt az ellenfélen, éri el, hogy az ő akarata, hatalma érvényesüljön. Ehhez azt kell tenni, hogy olyan mértékben feje tetejére kell állítani minden értéket, elvet, társadalmi, gazdasági, politikai működést az adott célországban, hogy ennek eredményeként az ott élők valóságérzékelése olyan mértékben eltorzuljon, hogy a korábban ellenségnek tekintett országot tekintse barátjának, és a korábban ellenségnek tekintett ország működését, államrendjét tekintse a legfőbb jónak, vagy megfelelő, elfogadható alternatívának, amivel stabilitást lehet elérni. Azaz ne tekintse többé ellenségnek, hanem legfőbb vagy egyetlen szövetségesének.
  • Területi hódítás (amely gazdaságilag is költséges, továbbá a mai geopolitikai viszonyok között kevésbé ismertethető el) helyett tehát el kell érni, hogy az adott terület lakossága, az adott társadalom széles köre kívánja azt a gazdasági és politikai működést, társadalmi berendezkedést, amit a hódító érvényesíteni kíván. Mindez akkor valósítható meg, ha az adott társadalom felforgatható állapotban van. Ez azt jelenti, hogy társadalmi normák kérdőjeleződtek meg, gazdasági instabilitás van, összességében nincs társadalmi egység – már történelmi okokból sem. Ekkor – a fenti harcművészeti elveknek megfelelően - a célország társadalma „továbblendíthető” a felforgatottság állapotába. Bezemenov Japánt hozza ellenpéldaként, mint nem felforgatható társadalmat. Mi pedig úgy tűnik, ellenpéldaként hozhatjuk Ukrajnát, amely noha már fegyveres támadás alatt áll, előtte pedig explicit orosz-kollaboráns vezetéssel rendelkezett, mégis ellenáll, nyilván nem kis részben amiatt, mivel nyugati fegyvereket kap. Viszont nyilván a nyugati támogatások azért érkezhetnek, mert potenciálisan kicsi az esélye, hogy meghódítható legyen – a társadalom széles tömegei valószínűleg nem akarnak a putyini rendszerben élni. Valószínűleg nem kaphatna fegyveres támogatást, ha valamilyen mértéknél nagyobb esélye lenne az átállásnak: minek támogatnának egy ilyen államot óriási mennyiségű hadianyaggal, ha megvolna az esélye, hogy holnap, vagy évek múlva az Mini-Szovjetunió egyik bábállama lenne?
  • A felforgatás művelete négy lépésből áll, évtizedekig tart. Egészen pontosan addig, amíg egy új generáció már az új elveket tekinti követendőnek. Például azért, mert elkopnak, vagy irreálissá váltak különböző kifejezések. Mondok egy pár ilyet: jogállamiság, demokrácia, esélyegyenlőség. Ugye nemcsak én érzem azt, amikor ezen kifejezések jelentésére gondolok, a keserű és lenéző csömört vagy legyintek magamban ezekre. Nos, pontosan erről van szó, ez az egyik alapvető cél a tudatokban, a tudati reprezentációk cseréje a hódító számára megfelelőkre. Ebből majd következnek a megfelelő cselekvések, ha elég ideig és elég koherensen sulykolták ezeket. Pontosan így működik a Fidesz médiája, gyártja az oroszbarát metaverzumot, ahol minden tényező egy másik tényezőt megmagyaráz, de amúgy az egész egy óriási átverés. A felforgatás elemei: demoralizáció, destabilizáció, krízis, majd normalizáció már a hódító igényei szerint. A folyamat során az történik, hogy az adott társadalmakban jelen lévő, a megfelelő társadalmi működés ellen ható destruktív, másrészt a befolyásolni kívánó országot kedvezőnek tekintő elveket, ezeket az elveket valló csoportokat, mozgalmakat erősítik fel, majd irányítják egy célra, olyan formában, hogy ez az egy irányba „húzás” ne legyen könnyen felismerhető. Ennek eredményeként krízis jön létre, amikor elérhető, hogy olyan erők vegyék át a hatalmat, amelyek a befolyásoló országgal egyező, vagy ahhoz nagyban hasonlító rendszert kívánnak létrehozni, annak társadalmi és gazdasági működéséhez hasonlót tartanak megfelelőnek. A demoralizációból a szétesési folyamat aktív szakasza, a destabilizáció jön létre, majd az egy fordulóponthoz érkezik, ez a krízis. Ez lesz az a pont, amikor a társadalom döntő többsége végre „rendet” akar, mégpedig bármi áron. Azaz a megfelelő tudati előkészítést követően éppen úgy, ahogy a hódítónak kívánatos. Ekkor megtörténik a normalizáció a célországban, ideális esetben teljesen olyan berendezkedéssel, amely a befolyásoló, a hódító számára megfelelő.

 

A felforgatás technikai részleteibe és formáiba itt most nem megyek bele, mivel nálam sokkal jobban el fogja tudni mondani Bezemenov a hivatkozott videóban. Azt gondolom, hogy a felforgatás meghatározott előfeltételek miatt szinte teljes sikert aratott Magyarországon, és ennek formája és hogyanja, technikai jellegű részletei rövidesen szóba is fognak kerülni. A Fidesz óriási eredményeket ért el a magyar társadalom putyini átgyúrásával, mert megértette és maximálisan felhasználta azokat az előfeltételeket, amelyek ezt, ekkora mértékben lehetővé tették.

Az a véleményem, hogy a putyini normalizáció végső kimenete az lehetett volna, amennyiben Ukrajnát 2022 februárjában az orosz hódítás gyors sikereket ér el, hogy Orbán bejelentette volna a NATO-ból és az EU-ból történő kilépésünket, és csatlakozást a putyini Eurázsiai Unióhoz, az új hegemón hatalmi rendszerhez, és ez a korszakfordító bejelentés miatt létrejövő forrongásokat az orosz fegyverek közelsége miatt gyorsan és brutálisan leverte volna a Fidesz rezsim. Ez lett volna Orbán egyetlen esélye, hogy világpolitikai jelentőségű szereplő legyen Európában, és ugyancsak ez vezethetett volna oda, hogy a Fidesz és annak belső körének tagjai soha életükben ne érezzék annak fenyegetését, hogy égbekiáltó árulásuknak súlyos következményei lesznek számukra, amíg élnek.

Most, amikor ezt a cikket írom, 2022 novemberének közepén (frissítve 2023 januárjában), az orosz katonai invázió összeomlása sejlik fel, de ennek ellenére a Fidesz többé már nem módosíthat retorikáján. Már többé nem lehet EU-barát, hiszen minden ilyen hidat felégett maga mögött. Ha ezt tenné, a szélsőjobboldalra tolódott választóinak tömegei fogják otthagyni, és ez számukra a politikai megsemmisülés, a hatalom elvesztésével pedig börtön vagy esetleg halál. Ha tovább mennek a szélsőjobboldali úton, akkor szükségszerűen az EU és Magyarország fognak elválni egymástól, ami gazdasági összeomlást fog jelenteni, amelynek következményei jó eséllyel számukra a politikai megsemmisülés, börtön vagy esetleg halál. Azt fogom vizsgálni, hogy hogyan és miért juthattunk ide. Elsőként, ahhoz hogy egy társadalom felforgatható legyen, kellenek előfeltételek, és a magyar társadalom esetében ezek az előfeltételek milyen mértékben voltak adottak. Óriási mértékben.

 

A legfontosabb előfeltétel: a sértődött nemzet

 

„Magyarnak lenni annyi, mint kopott sparos zacskóval a kézben belépni egy négycsillagos külföldi szállodába, majd ellopni a törölközőket.” - https://www.citatum.hu/szerzo/Mondik_Noemi

Noha a legnagyobb mértékben utálom a szélsőjobboldalt, van egy jellemzés rólunk, magyarokról, amely véleményem szerint a legnagyobb mértékben összefoglalja, összesűríti azt, amely miatt neurotikus és duzzogó tolvajnemzetnek (https://tldr.blog.hu/2019/09/24/ndt_160) nevezem magunkat. Ez az az alap, amelyre a felforgatás építhető. Régen is ezek voltunk, és mindmáig ezek vagyunk. Az egyáltalán nem kedvező vélemény szerzője Edmund Veesenmayer, a náci Harmadik Birodalom diplomatája adta, és teljes terjedelemben itt olvasható el: http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/ng5560.html:

„1526 óta Magyarország sohasem volt önálló állam, még kevésbé önmagában zárt népi elem. Csak 1686-ban következett el Buda felszabadítása a törököktől, és Magyarország azután is többé-kevésbé valamiféle függőségi helyzetben volt 1918-ig. Sohasem volt kellő népi ereje és forradalmi lendülete, hogy önálló állammá váljon. Így az 1703–1711. évi, Rákóczi vezette forradalom is csak zendülés volt, nem alapvetően forradalom. Lázadtak és szabotáltak minden felsőbb hatalom ellen, mely az ország sorsát meghatározta. De ez mindenkor passzív rezisztenciában nyilvánult meg, kockázatmentes ellenállásban, amit felfuvalkodott szólamokkal lepleztek (…).” - A Fidesz teljes mai kommunikációjára és tevékenységére igaz: kockázatmentes "pávatánc" és felfuvalkodott baromságok kiplakátolása.

„De a félelem – hogy gyávaságról ne beszéljünk – alapvető vonás, amely a felelős magyar politikusokat és a magyar polgári tömegek nagy részét jellemzi.” - dettó. Lásd. még tanársztrájk, hogy közeli példát mondjak.

„Bőségesen nyújtanak a magyar közönségnek szónoklatokat, és sokszorosan összehangolt változatokban hangzanak el a ’magyar küldetésről’ és a ’nemzeti ellenállásról’ szóló jelszavak. Senki sem tudja meghatározni, mit jelent az első, mert ’magyar küldetés’ nem volt és nincs most sem. Amit viszont ’nemzeti ellenállásnak’ neveznek, valójában passzív ellenállás mindenkivel, nem utolsósorban önmagukkal szemben." Lásd. Brüsszel témakör, illetve a teljes Fidesz kommunikációja. Nem leszünk gyarmat, erős és büszke európai ország (Putyin seggében, ahogy a plakátokra anno ráfestettem ezt a kiegészítést), és az összes nemzetközi helyzetünkre reflektáló propaganda célú Fidesz-bullshit.

Ennek bizonyítékául arra emlékeztetek, hogy a trianoni szerződésben megcsonkított Magyarország 20 éven keresztül félárbocra bocsátotta zászlóját, és alázatosan várta területének növekedését, anélkül, hogy gyakorlatilag bármit is tett volna annak érdekében. Mikor aztán eljött az alkalom, több mint enyhe nyomásra volt szükség, hogy Magyarországot szerencséjéhez segítsük. Három ízben növekedett területe jelentős mértékben a birodalom révén, három ízben növekedett saját közreműködése és harca nélkül, és így hatalmi és területi gyarapodását saját alkalmatlanságával a Danaidák ajándékává változtatta.” Avagy hiába a nagy magyar izomszag, az erősködés, a pofázás, a pávatáncnak nevezett átlátszó baromság, most is sikerült egy újabb vezért szerezni, akivel közös érdekeink (?) okán érdemes lealacsonyodni és kiszolgálni, hátha esik le nekünk valami a zsákmányból. Ez most Putyin, aki meg is mutatta magát, tehát hogy mit akar és hogyan. Ahogy Hitler is Horthy-nak. Utóbbi eredményét ismerjük.

Veesenmayer felsőbbséges nézőpontját átvéve és folytatva, az a véleményem, hogy igen, egy olyan népet, olyan nemzetet láthatunk, amely meg van győződve saját különlegességéről és kiválóságáról, valamint arról, hogy ez okból, valamint az elszenvedett történelmi hányattatások miatt automatikusan valamilyen jóvátételre vagy legalább elismerésre jogosult. Lélekben nagyhatalmi elvárásai vannak, amely más országok és népek mélységes lenézésével jár együtt. Mindezekkel együtt jár a gyávaság, és restség: mi azt várjuk el, hogy mások adjanak, de mi nem kívánunk adni semmit, csak azt nézzük, hogyan lehet még többet szerezni és kizsarolni erőkifejtés nélkül. A teljesítmény: kit mennyire sikerült átbaszni (v.ö.: „kanyarban előzünk”). Tapasztalom, hogy családapák sokaságának, egy generációnak élemedett nyugdíjaskorában az a legfőbb büszkesége, hogy mit és hogyan sikerült kilopni a gyárból, illetve hogyan oldották meg okosban’ a dolgokat, a lóvésabbaknak meg az, hogy kit hogyan tudtak megkenni. A magyar mentalitás pedig öröklődik. Igen, naponta én is elkövetem a kis okosságokat, de legalább tudok róla. Nem boldogít.

„A korrupció az, amiből te kimaradsz”, és itt a probléma a magyarok döntő többsége esetében nem a korrupcióval van, hiszen már maga a szó is kibaszott érthetetlen, hanem az, hogy ők kimaradnak belőle, mivel nincs pénzük megvesztegetni másokat, vagy nincsenek olyan vágyott hatalmi helyzetben, hogy őket vesztegessék meg. Ez ma a Magyar Álom, a kisszerű és aljas kibaszásokkal másokat tönkretéve összekapirgálni valamivel többet, ami csak itt számít soknak, tőlünk nyugatabbra kisszerű és nevetséges mind a folyamat, mind az eredmény. Igaz ez gazdasági eredményekre és politikai törekvésekre egyaránt legalul és legfelül. Ez uram-bátyám, okosba’ megcsináljuk, dögöljön a szomszéd tehene is ethosz. Ezt csinálja a NER-kormány az EU-ban is: mi vagyunk a bot a küllők között, de azért a támogatási pénzeket aggyátok’ mert megdőlünk, basszameg!

Veesenmayer állításai szerintem jól rámutatnak arra a „szellemi alapra”, amelyből a mai autentikus magyar mentalitás, és ebből a mai külpolitikai hozzáállás kifejlődött. Igazi aljas féreg jellemvonások ezek, az ilyen embereket a legtöbb helyen a közösség kiveti magából, és igen, úgy néz ki, hogy a fenti tulajdonságok csúcsra járatásával, no meg az FSZB / SZVR hathatós segítségével („továbblendítés”) páriák lettünk (újra) Európában is. Mióta a magyar külpolitikai hozzáállást, a megfogalmazott üzeneteket látom az ukrán-orosz háború vonatkozásában, most értettem meg, hogy miért tekinthettek népek börtönére azok a népek, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchiában kénytelenek voltak az osztrák és magyar felsőbbség árnyékában élni és tűrni. Pontosan és még inkább ugyanilyen mindenkinek és mindennek keresztbe tevő, akaratos, aljas és rosszindulatú, együttműködésre képtelen, de egyben mérhetetlenül gyáva (geci) nép voltunk akkor is. Igazi rohadékok lehettünk a Monarchia szláv népei számára, mindezt persze még egyértelműen kis is fejeztük Bosznia 1908-as annektálásával is. Talán egyáltalán nem véletlen, hogy 1918-ban már felbomlott a „boldog békeidők” (értsd.: milyen nagy birodalom voltunk) Monarchiája. Ezt persze a turbómagyarok hajlamosak elfelejteni, tipikus magyar gondolkodás formájában: pedig Trianon csupán szentesítette, hogy ezek a népek kiváltak a katonailag meggyengült Monarchiából, már 1918-ban. Másként megfogalmazva: ha netán a Monarchia túlélte volna a világháborút, az azt követő első esetben ugyanúgy kiváltak volna az osztrák és magyar fegyverekkel összetartott birodalomból, annak katonai meggyengülése során.

Összességében, egy olyan népet láthatunk, amely mérhetetlenül áhítozik a nemzeti nagyságra, hogy elismerjék kiválóságát és különlegességét, és ezért hajlandó mindenfajta aljasságra, amelynek eredményeként erőfeszítés nélkül megszerezheti ezeket a pozíciókat. Emellett kellően gerinctelen ahhoz, hogy érdekeinek megfelelően változtatgassa elveit, véleményét, akár egyik napról a másikra is. De érdemben, kulturált módon, kultúrnép módjára képtelen viselkedni, pedig már 1000 éve bejöttünk a sztyeppéről állítólag. De mi, lusta tahók, öntelt bunkók, majd a kanyarban előzni fogunk. Hogy a faszba ne!

 Azt gondolom, hogy a különböző kurzusok vezetőiben pontosan megtestesülnek azok a tulajdonságok, amelyek akkor jellemeznek egy népet, hiszen éppen azért tudnak politikailag olyan magasra emelkedni, hiszen reflektálnak és pozitívan megerősítenek tulajdonságokat, amelyekkel a nép azonosul vagy azonosulni szeretne, egyben pedig felerősítenek, és ezzel elfogadhatóvá teszik azokat. Ezért éljenezi és dicsőíti őket sok esetben vallásos áhítattal emberek sokasága. A 2010-től indított kurzus vezetője pedig maga a magyar mentalitás és Magyar Álom kvintesszenciája: a nagyotmondó, a roppant szellemesnek tűnő, dörzsölt, disznókörömből pálinkázó, „basically streetfighter”, vagy mi a fasz. Amúgy magánemberként egy nevetséges, szánalmas kis senki, önmaga előállított nagyságának karikatúrája. Ha ilyen jönne oda hozzád az aluljáróban pénzt tarhálni agresszíven, lehet hogy felrúgnád.  Lássuk akkor a mi „vezénylő tábornokunkat”, a felcsúti zsírdisznót, I. Viktátor Viktor Orbanovics-ot.

 

„Gőg és Mágőg fia”

 

„Tudod mi a különbség Isten és Orbán Viktor között? Isten nem akar Orbán Viktor lenni.” (https://youtu.be/CkeVEdyEi-c) Ez az ember állítólag gyermekkorában egészen komolyan sajnálta, hogy nem az USA-ban született, így nem lehet az Egyesült Államok elnöke. Mekkora barom, mi bazmeg? De milyen hasznos az a jellemhiba, ami ezt a gondolatot létrehozta! Valószínűleg a KGB és az utód FSZB / SZVR ügynökökről készített, Moszkvában a Lubjanka irattárban lévő személyes akták között nem sok olyan akta lehet, ahol az adott személyt úgy jellemzik, hogy azok a dolgok, ami célból zsarolni kell, a lehető legteljesebb mértékben egybeesnek személyes ambícióival. Magyarán, az illető személyt valószínűleg egyáltalán nem lesz szükséges zsarolni, mivel legteljesebb mértékig egyetért azokkal a célokkal, amelyek az Orosz Föderáció, illetve Putyin céljai. Nézzük, mi lehet a zsarolás tárgyai, illetve mi lehet a deal, ami miatt minimális az esélye, hogy kényszeríteni kelljen. Annyi bizonyos, jó munkát végzett aki beszervezte, mivel a lehető legalkalmasabb- legaljasabb embert, a leggerinctelenebb hazaáruló férget sikerült beszervezni. Sőt szervezni nem is igen kellett valószínűleg, ahogy látni fogjuk. Orbánról tehát valószínűleg a következő dolgok állhatnak rendelkezésre, abban a ritka esetben, ha zsarolással kellene együttműködésre bírni:

  • Családi terror, ezen belül súlyos szexuális perverziókkal kapcsolatos bizonyítékok, mind Orbán Győző és az ő irányában, mind ő és gyermekei, illetve mások irányában.
  • Székházügy, Mogiljevics, illetve az állampárti vagyon hogyan landolt a Fidesznél (talán ezt az információt vitte sírba Perczel Tamás ?). Bár ez a mai lopásaik mellett meg sem ütné az ingerküszöböt.
  • Kiről jelentett Orbán kora ifjúságától kezdve.
  • Annak a ténye, hogy már az első Fidesz-kormány is FSZB irányítás alatt volt. Sőt a Fidesz a székházügy óta.

 

A felsoroltakhoz képest sokkal fontosabbak Orbán-ügynök esetében a motivációs tényezők. Elsőként meg kell ismerkednünk az orosz Csurka Istvánnal, azaz Alexandr Dugin-nal. Lehet hogy már hallott róla az olvasó, mivel a lányát nemrég felrobbantották az autójában. Valószínűleg a kedves papát akarták a rakétába beültetni, de így esett a dolog. Legalább érezheti, milyen az, amikor másokat népírtásra bújt fel? Így működött az egyensúly törvénye? Elképzelhető.

Dugin papa tehát megírta könyvét, amely a nem kicsit nagypályás „Geopolitika alapjai” címet viseli, és 1997-ben jelent meg. Az első kiadás borítója igazán kifejező: egy olyan Oroszországot láthatunk rajta, amelynek nyugati határát az Atlanti-óceán jelenti, részét képezik a Brit-szigetek, továbbá Szaud-Arábia, sőt India és Kína is. Tessék, gyönyörködj benne: https://en.wikipedia.org/wiki/Foundations_of_Geopolitics Ez a terület az ideális orosz érdekszféra lenne a jövőben, a víziót 7 évvel a szovjet-birodalom trianoni felbomlását követően vázolta fel Raszputyinra erősen hasonlító arcberendezéssel rendelkező emberünk. Az érdekszféra nem azt jelenti, hogy mondjuk a normandiai halászfalvakban orosz nyelvűek a helységnévtáblák (bár sem volna rossz a Kreml-ből nézve), hanem a gazdasági függőségben tartás szisztematikus rendszerét. Dugin lényegében azt vázolja fel, hogy bizonyos nyugati államok vezetnek és ellenőriznek meghatározott nyugati területeket, amelyek szövetségi rendszerben állnak Moszkvával. Az engedelmesség lényeges alapját az orosz területek energiahordozó-bősége teremtené meg, azaz gazdasági függőség, nyersanyagfüggőség kialakítása, maximalizálása és fenntartása, a fosszilis energiákhoz való hozzájutás mértéke és kontrollja, oszd meg és uralkodj elve alapján. Vannak olyan, jelenlegi független államok, amelyek esetében viszont nincs pardon, vissza kell hogy kerüljenek Oroszország Anyácska ölelő kebelére. Ilyen állam Ukrajna, aminek kapcsán Dugin azt mondta, hogy:

„Ukrajna egy állam geopolitikai jelentőség nélkül, nincsen különleges importcikke, vagy általános jelentősége, nincs földrajzi különlegessége, nincsen etnikai kizárólagossága, a különböző területi ambíciói óriási veszélyt jelentenek Eurázsiára, és az ukrán kérdés megoldása nélkül értelmetlen beszélni kontinentális politikáról.” (https://en.wikipedia.org/wiki/Foundations_of_Geopolitics).

Ugye a „kérdés megoldása” nevű eljárás gyakorlati kivitelezését már jól ismerjük egy oldalra fésült hajú, kis bajusszal rendelkező emberke munkásságából, a XX. század közepéről, és valószínűleg itt is ugyanazt jelentheti. Az ukránoknak pedig tapasztalataik vannak ugyanerről, például Sztálin elvtárs jóvoltából: https://en.wikipedia.org/wiki/Holodomor. Gondolom jól látható, hogyan és miért háborúzhat Putyin Ukrajnával, és jól látható az is, hogy milyen nagy örömmel veszik tudomásul most az ukránok, hogy most ők éppen felszabadítás alatt vannak. Ja, nem. Dugin volt annyira nagyképű barom, hogy geopolitikai baromságai nyugaton is megjelentek, és ha mások nem, a hírszerző szolgálatok fel tudtak arra készülni, mi is Oroszország hosszabb távú terve, miután Putyesz a maga tekintélyt parancsoló 150 centijével meglovagolt félmeztelenül különböző állatokat, kimaxolva ezzel a ruszki nemzeti büszkeséget a ruszki prolik tömegei felé.

Szóval ez alapján mi lehet a deal? Nos, a deal Orbán és Putyin között az lehetett és lehet máig is, hogy ő, Orbán lesz az az informális de valójában óriási befolyással rendelkező vezető, akin keresztül a közép-európai államok, konkrétan a Visegrádi Négyek képviselhetik igényeiket Putyin (Cár), illetve utódai felé. Mindez minimális erőfeszítéssel óriási hatalmat jelentene Orbánnak, hiszen bármilyen közép-európai ország vezetését zsarolni lett volna képes, közvetlenül óriási pénzeket, Magyarország számára egyoldalúan előnyös államközi szerződéseket zsarolhatott volna ki Szlovákiától, Csehországtól, Lengyelországtól, illetve egyéb országoktól, mint Szlovénia, Horvátország, a „védelemért” és az érdekképviseletért cserébe. Gyakorlatilag a teljes közép-európai térségről van szó. Tulajdonképpen, ha minden így jött volna ki, akkor Közép-Európa leggazdagabb embere, legjelentősebb politikusa lehetett volna ő, valamint a köreiből is sokan. Erre is vonatkozhatott ennek a rángószájú, nyakkendő-cibáló baromnak a „megveszi nekem a Roszatom” elszólása is, már ha utóbbi igaz. Nyissuk ki a térképet, és próbáljuk meg elképzelni, milyen óriási térség, milyen óriási mennyiségű gazdasági erőforrás, mennyi ember kerülhetne, vagy kerülhetett volna ebbe az uralmi rendszerbe, ahol ő lehetett volna a hierarchia csúcsán informálisan. Ezzel kapcsolatos igényéről vekegett most is: Magyarország mint európai középhatalom, vagy mi a fasz, ami közvetít a keleti és a nyugati „blokk” között. Lefordítom az agymenést: Ukrajna győzni fog, és ezt követően a kelet-európai térség politikai és lehet hogy gazdasági súlypontja is Ukrajna lesz. A Nyugat demonstrálni fogja, demonstrálni lesz kénytelen a ruszkiknak, illetve az ázsiai gáz- és kőolajdiktatúráknak, az ilyen hadurak irányította félfeudális koszfészkeknek, na meg főleg a kínaiaknak Ukrajna gyors helyreállításával gazdasági és ideológiai felsőbbrendűségét. Marshall-terv 2.0 lesz majd ott. Ezért Orbán kibaszottul fél, hogy jelentéktelenné fog válni, sőt az ukrán győzelem eredményeként esetleg az USA / NATO háttérből irányításával keményen rá fognak menni: kurvára nem fog hiányozni egy áruló ország, egy árulóval, egy muszkavezetővel az élén, Kelet-Európa közepén. Meg fog baszódni: ezt a kerékkötő, pávatáncos baszakodását most is csak azért tűrik, mivel ruszkik elleni szankciók megszavazáshoz az ő szavazata is kell sajnos. Ha ennek vége lesz, és az EU-nak / NATO-nak érdeke a stabilitás, akkor elő fogják venni.  Ha Ukrajna győz a ruszkik ellen, neki kül- és belpolitikai értelemben harangoztak, ha a közelgő gazdasági összeomlásból eredően addig nem viszi el a népharag. Szeretne bekerülni a történelemkönyvekbe, mint nagy személyiség, a híd-ország, vagy mi a tarka fasz Führer-e, aki majd közvetít a két „blokk” között, és ezért persze leveszi majd a sápot, illetve tekintélye lesz. Hát, kurvára úgy néz ki, hogy ez neki nem fog összejönni, és pont úgy fogja végezni, mint Kádár. Rosszabb esetben repülhet a sapi neki, mint annak fasszopó Ceaucescu-nak. Minden amit „épített” az ideológiája mellett, totálisan össze fog omlani. A közeljövőben is Magyarország sorsát külpolitikai tényezők fogják irányítani, jelen esetben valószínűleg az, hogy az elkövetkező 10 évben Ukrajna technológiai és gazdasági powerhouse lesz, és ez okból, kurvára semmi szükség a Kárpát-medencei latorállam összeszerelőország-szolgáltatásira, csak arra, hogy az EU-ban és a NATO-ban benne maradjanak a magyar, Trianonról nyervogó bunkók, előbbi tranzitútvonalak, utóbbi esetében katonai biztonsági okokból. Az összes turbómagyar fantazmagória, amiért Orbán küzdött, a migráció megakadályozástól kezdve a közepes jövedelem csapdájából kitörésig, mind-mind meg fog semmisülni. Ezzel az emberanyaggal nem fog menni. Magyarország következő 20 éve így fog kinézni: tömeges kivándorlás a fiatalok részéről, marad egy roncsország, inaktív munkaképes korú tömegekkel és nyugdíjasokkal tele. Fordított korfa lesz, Budapesten és néhány vidéki városon kívül ilyen Mad-Max vidék lesz, falvak tömegei fognak elnéptelenedni. Egy gazdasági fekete lyuk lesz Európa közepén, a magáról sokat gondoló, és érte eredményesen semmit sem tenni képes magyar nép rezervátumaként, ahova legfeljebb olcsón inni, hányni és belefeküdni jönnek majd külföldről.

Orbán valószínűleg tudta azt, hogy Putyin háborút fog indítani Ukrajna ellen, csak a pontos idejét nem, és arra számított, (epekedve várt) amire Putyin is: tehát az orosz seregek napok alatt ledarálják Ukrajnát, majd ezt követően a gyenge NATO nem fog lépéseket tenni, amikor a balti államok kerülnek sorra az immár ukrán földön győzedelmes orosz hadakkal. Miért nem? Mert ha mondjuk Ukrajna ledarálása a terv szerint gyorsan megtörténik, akkor ezen felbátorodva esetleg Kína megtámadja Taiwan-t, amit az USA-nak meg kell védelmeznie, az ott lévő technológiát meg kell mentenie. Ezzel jóval kevesebb katonai erő jutott volna Európába a NATO fellépésére. És persze ne feledkezzünk el, hogy Ukrajna legyőzése milyen morált adott volna a ruszki csapatoknak, Észtország, Lettország és Litvánia megszálláshoz, hiszen ezen országoknak is az Orosz Föderációban lenne a helyük oblast-ként. (Kiegészítés: nyilván Trump azért lett volna fontos Putyinnak, mivel nagyobb esély lett volna arra, hogy a NATO nem fog cselekedni, ahogy a 2014-es Krím annektáláskor sem. Bár szerintem ez nem annak a szőke félkegyelmű egoista baromállatnak lett volna ebben kompetenciája.) A gyors katonai hódítás egyben valószínűleg az EU összeomlását eredményezhette volna, ekkor ő, Orbán lett volna a leghangosabb szószóló, hogy a Visegrádi Négyek a láthatóan gazdasági gőzhenger Oroszországgal, a biztonságot ígérő győztessel hozzanak gazdasági majd politikai szövetséget, és ezzel a fenti uralom alapjai létre is jöhettek volna. Így menthető lett volna a "szuverén" lengyel, cseh és szlovák államiság a „nyugati káosszal” szemben. Ez lett volna a nagy ígéret. Ugyan nem lehet belőle az USA elnöke, de azért nem akárkivé lett volna ebből a jelentéktelen ország Felcsút nevű falujából, ahova született szerencsétlenségére. (Meg a mi szerencsétlenségünkre.)

Orbán véleményem szerint egy narcisztikus pszichopata. Egy teljesen üres, elvek és értékek nélküli emberi szimuláció. Soha egyetlen politikai nyilatkozata nem volt őszinte, a Nagy Imre újratemetésétől, és ott a ruszkik „elkergetésétől” kezdve (már megvolt a megállapodás a kivonulásról, így könnyen volt nagy a pofája) a legutóbbiakig. Ő egyvalamit akart és akar: tök mindegy milyen elveket képviselve, de ismerjék el. Imádják és rajongjanak érte, vagy legalább gyűlöljék, de közömbösek ne legyenek iránta. Egy nárcisztikusnak a vele szembeni közöny az maga az élve megsemmisülés. Ezért kipróbált mindenféle szerepeket, bocsánat, kliséket: volt ő liberális demokrata, aztán polgári konzervatív, most pedig fasiszta. Ezek a kifejezések tökéletesen lényegtelenek számára, neki ez csak egy szerep, semmi több. Ha holnap az ellenkezőjét kéne mondania, mint amit két évtizedig előadott, úgy tenne. Ahogy mondtam, ő egy emberi szimuláció. Egyetlen dolog a lényeg: érezze maga felé az áramlást, hogy ő valaki. Nyilván az a jó, ha istenítik, de jobb híján az is megfelelő, ha legalább utálják. És érezze azt, hogy irányítani tud tömegeket. Vagy legalább befolyásolni tudja őket. Az ember, aki az USA elnöke szeretett volna lenni, ugye.

Mivel jellemvonásai tökéletesen alkalmasak voltak, és mivel kiderülhetett, hogy fenti szerepet kívánja szánni önmagának és maffiájának, ezért valószínűleg gyorsan kiderült az FSZB / SZVR számára: nemhogy hogy nincs kifogása a fokozott ellenőrzésre, hanem kifejezetten vár olyan segítséget, amely eredményeként hatalma kiépíthető és biztonságosan fenntartható az országban. Ezért azt gondolom, hogy az FSZB / SZVR irányítja ma Magyarországot. Amikor egy volt magyar titkosszolga egy online hírközlő médiumhoz fordul, az már valószínűleg a last resort megoldás lehet ebben a szakmában, és valószínűleg erre kívánhat utalni: https://index.hu/belfold/2017/03/21/titkosszolga_orosz_fenyegetes_romagyilkossag_interju/

Így importálta Orbán a putyinizmust, ezért igyekszik mind a mai napig gyengíteni az EU működését, ezért vizionált illiberális államokról. Nem fordulhat vissza február 24-e után sem. Nem kívánom példaként sorolni a hülyeségeit annak az amúgy mérhetetlenül középszerű embernek, aki valószínűleg a magyar történelem valószínűleg legnagyobb hazaárulójaként fog a történelem szemétdombjára kerülni. Tulajdonképpen a szakterületén remek munkát végzett, 2022 februárjáig, egy kis COVID-köhécselés (45000 halott, mit számít a Fidesznek, ugye) ellenére egyre inkább azt lehetett érezni, hogy Magyarország előbb vagy utóbb, büszkén és erővel telve végre otthagyja a hanyatló nyugatot. A nemváltó óvodásokkal, migrácsokkal, és kígyóvállú LMBTQ-degeneráltakkal, buzeráns, igazi tökös Keleti emberek által páros lábbal picsán rúgandó, de leginkább Gulag-kompatibilis brüsszeli bürokratákkal teli Sorosista Uniót, ahol már most kockára vannak fagyva az emberek, és már áram sincs, és csatlakozni fog a feltörekvő és erős, ősi és tiszta Kelethez, megszerezve azt az elismertséget, ami kijár (?) egy ilyen kibaszottul kurvára nagy, ősi, és tekintélyes népnek, mint mi. Moszkvából nézve a 47. oblast-ként, egy visszaszerzett érdekszféra-darabként. Összességében semmi mást sem kell tennünk, mint bármely Orbán-kormányhoz kapcsolódó külpolitikai döntést, határozatot, vétót, törvényt és rendeletet úgy tekinteni és úgy vizsgálni, hogy miért jó ez Moszkvának, illetve hogyan erősíti gazdasági függőségünket Oroszország felé.

 

A magyar felforgatás folyamata

 

Térjünk vissza Yuri Bezemenov-hoz. A felforgatási folyamat lényeges része újfajta, a hódító számára megfelelő eszmék injektálása a társadalomba. Nyilvánvalóan itt a marxizmus-leninizmusról van szó. Noha a KBG biztosan megtette a magáét, azért a marxizmus-leninizmus mint teljesen idegen ideológia injektálása egy ideológiai és kulturális értelemben letérő célterületre, nevezetesen Afganisztánba, enyhén szólva sem volt sikeres. Ezzel szemben Putyin a hazafias büszkeség felerősítésével szerezte a hatalmát, és ez a „program”, a korábban szóba került okok miatt, teljes sikert arathatott Magyarországon. Egyértelmű, főleg azt követően, hogy a „rendszerváltást” a magyar társadalom sokként érte meg. A magyar társadalom döntő többsége egyáltalán nem kívánt rendszert váltani, a magyar társadalom döntő többsége nyugati termékeket szeretett volna olcsón fogyasztani, olyan módon, hogy azok megszerzésért ne kelljen erőfeszítést tennie, és egyáltalán bármiért is felelősséget vállalnia. Mivel a gazdasági és politikai átrendeződés nyilvánvalóvá tette, hogy mindenki mennyire keveset ér és mennyire jelentéktelen a nyugati gazdaság és kultúra erejéhez mérten, és azzal összehasonlítva, ez óriási frusztrációt halmozott fel a magyar társadalom jelentős részében, amely még oda sem jutott el, hogy egyáltalán feldolgozza és elfogadja nemzeti létét, hiszen a trianoni kérdések az államszocialista rendszerben mesterségesen el voltak nyomva, tabunak számítottak. Egy olyan népet láthattunk, amely teljesen felkészületlenül, lényegében nem saját elhatározásából kellett, hogy véget vessen egy olyan gazdasági, politikai és társadalmi izolációnak, amely megvédte noha korlátozta, de egyben biztonságban tartotta. Szembesülnie kellett azzal, hogy milyen mérhetetlen, és soha nem behozható lemaradásban van azoktól az országoktól, amelyeknek termékeit a legnagyobb mértékben vágyta az izoláció időszaka alatt, és mennyire sokféle kultúra és értékrend létezik. Ugyanakkor tapasztalnia kellett, hogy a népre, az ország állapotára a nyugat egyáltalán nincs tekintettel: hogy annyiban van jelentőségük, hogy olcsó munkaerőként itt termeljék meg a profitot, és hogy megszerezzék azokat az erőforrásokat, amelyek korábban az ország fennhatósága alatt voltak. Igen, ez a bekezdés torz megfogalmazás, de talán ezt érezheték azok, akik jobboldalt látták az egyetlen alternatívának. Igen, az hogy ma Orbán van ebben a formában hatalmon, egyszerre köszönhető az néplelkületnek, a történelmi előzményeknek, és annak, hogy a baloldal, a liberalizmus csupán azt a mi kultúrkörünkben negatív értékű ideológiát tudta kínálni az itt élőknek: mindenki saját magáért felelős. Csoda-e hogy ennek hatására a jobboldal megerősödött? Szerintem egyáltalán nem. Igen korán kialakításra került a jobboldal elveinek és gondolkodásmódjának esszenciája, a következtetés és ennek megfelelően a megoldás. Ez:

„A végső cél a Magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak. (…) A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe, és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akarnak csinálni Európa és Oroszország között. Erre pillanatnyilag sajnos Magyarország a legalkalmasabb, mert kasztja – kormányai régen elárulták.” (https://hu.wikipedia.org/wiki/Csurka_Istv%C3%A1n)

A szövegben mindent olvashatunk, amivel az emberek riogathatók lehettek: migráció, nyugat ellenségessége, a baloldali kormányok árulása. Másutt a gazdasági kifosztás is szóba kerül. A frusztráció maximumát a 2006-os események, majd a 2008-as világválság jelentette, utóbbi pontosan ennek a „nyugati árulásnak” a gazdasági megvalósulását jelentette. A Fidesz hatalmát szerintem máig a félelem és a bénultság adja a választói körében: félelem attól, hogy alkalmazkodni kell más viszonyokhoz és kultúrákhoz, és félelem attól, hogy ezek közelünkbe engedése jelentéktelenné fog tenni minket, illetve hogy képtelenek leszünk erre. Ezen alapul, erre reagálva épült fel a Fidesz információs-metaverzumának működési lényege: a tévében például szánalmas, vén fasz beszélőfejeket nézhetünk, akik magabiztos és lenéző duruzsolással értékelik a politikai helyzetet, majd a magabiztos és felsőbbséges duruzsolással előadják, hogy a mi álláspontunk és értékeink mennyivel különbek, és hogy mi magyarok, milyen jelentős erőt képviselünk. Mi vagyunk az európai Ugocsa, amely mint tudjuk, nem koronáz. Újságokban ugyanez: mi magyarok vagyunk, érezheti megfogalmazásokban az olvasó azt az átható, keresztény és magyar izomszagot, ahogy megmutatjuk, most is megint odabaszunk a dekadens nyugatnak, aminek az eszközeit és technológiáit úgy fogyasztjuk, hogy közben az azokat éltre hívó nyíltságot és ezeket megalapozó társadalmi működésmódokat támadjuk. Igazi kisszerű és aljas módon, ahogy hozzánk illik. Meg szívjuk a pénzüket persze. Mi férgek.

Az ország már két évtizede is tökéletesen felforgatásra kész állapotban volt, és a Fidesz játszi könnyűséggel szerezhette meg a hatalmat 2010-ben. Az ország esetében semmiféle előzmény nélküli ideológiát sem kellett nehézségekkel injektálni – minden készen állt a hatalomátvételre. A normalizáció, azaz a putyini rend bevezetése megkezdődhetett. Mára szinte teljesen sikerült (EU-s keretek között megvalósítható formában) eliminálni az ellenzéket, kiiktatni a valódi demokratikus működést. Ez azért sikerülhetett ilyen nagy hatékonysággal, mivel ennek előképei a magyar társadalomban nem voltak. Annak, hogy ez miért fontos.

  1. február 24-ig az átállítás (vagy helyreállítás) teljes sikernek volt tekinthető. A normalizálás második lépcsője az lett volna, hogy a fentiek szerint az orosz győzelmek hatására Magyarország kilép az EU-ból és a NATO-ból.

 

Zárszó

 

Magyarország politikai elitjét ma valószínűleg olyan mértékben uralhatja az orosz titkosszolgálat, amely egészen felfoghatatlan. A teljes politikai elitre gondolok. Egy társadalom legtökéletesebb megosztása úgy biztosítható, ha nem fejlődhet ki a regnáló hatalmi elittel szemben politikai alternatíva. Ezért azt gondolom, hogy Orbán-ügynök mellett a legfontosabb másik személy a rendszer fenntartásában Gyurcsány-ügynök. Másként hogyan lenne lehetséges az, hogy az utóbbi személyt az állami média folyamatosan támadja, súlyos vádakat fogalmaz meg vele szemben, viszont ezeknek semmiféle következménye nincs? Hogyan lehetséges az, hogy a pártpropaganda képes beszámolni nehézségekről, amelyek oka esetében egy olyan embert jelölnek meg, aki immár 12 éve nincs hatalomban? Ez a nyugati sajtóban egészen elképesztően röhejes lenne, komoly sajtóorgánum nem állna ki ezzel, ezzel szemben az ilyen fajta hergelés nálunk a „közmédia” alapvető és mindennapos tartalomeleme, és rengetegen be is szopják. Mindez azt mutatja szerintem, hogy ez az egész politikai rendszer egy mesterségesen fenntartott, destablilizáció célú konstrukció. Azaz ebből a következtetés is levonható: amíg Putyin meg nem bukik, Magyarország ebben a függőségi helyzetben fog maradni. Valójában az orosz titkosszolgálatnak sok dolga nincs: megy itt minden úgy, ahogy az a lehető legjobb számukra. Hiszen az agymosás működött: hány fideszes kell egy kiégett villanykörte kicseréléshez? Egyetlen egy sem. Le kell ültetni őket az M1, vagy a Kossuth rádió mellé, ahol majd a kormányinfón, vagy a doktorminiszterelnökúr pénteki nyáladzásán elmondják neki, hogy a lámpa nem égett ki. Hogyan tud legegyszerűbben jóllakni egy fideszes? Bekapcsolja a tévét, és megnézni, hogyan zabál Németh Szilárd pacalt, vagy Orbán homárt. Íme a magyar "intelligencia" ma.

A NER, mint velünk maradó politikai működés

Tegyük fel, hogy az egyesült ellenzéknek szerencsével, teljes ellenszélben, emelkedő pályán sikerül elkergetnie bonszai Döbrögit meg a fideszmaffiát.

Erre az időpontra az átlagos egybites ellenzéki szavazó valahogy úgy tekint, hogy egyszeriben vége lesz a lidércnyomásnak, és egyszerre minden európai, nyugatias, kibaszottul kurvára tankönyvi módon demokratikus lesz. Sajnos valószínűleg ez nem így fog történni.

Mielőtt nekiállnál hörögni, olvass vissza, és láthatod, hogy én aztán kibaszottul rühelem az édes drága doktorminiszterelnökúrőfelségét, és minimum életfogytiglan basznám be fegyházba a Fidesz prominenseivel egyetemben, ahonnan csak pléhen vinnék ki földi maradványaikat ezeknek a hazaáruló retkes tolvaj férgeknek. Ettől függetlenül sajnos azt állítom, hogy a Fidesz esetleges 2022-es választási vereségével semmi sem fog változni – csak a szlogenek meg a pofák fognak cserélődni. Ennek véleményem szerint két oka van.

Az első ok abból a helyzetből adódik, hogy Magyarország a külföldi, különösen a német multik, illetve az EU gazdasági érdekszférájába tartozó un. összeszerelőország. Ne kerülgessük a szart: modern gyarmat. Tehát ahogy eddig, pontosan ugyanúgy, sőt még jobban elő kell segíteni a német multik és az EU érdekeinek érvényesülését, igaz ebben van tapasztaltunk, Kádárig visszamenően, hiszen nekünk elég, ha a birodalmi segget kicserélik előttünk, észre sem vesszük a cserét. Eddig ezt a Fidesz a háttérben csinálta – elfedte az egészet Sorossal, Keleti Nyitással, meg a többi, Finkelstein, és H. Árpád által gyártott propagandaszeméttel – most azonban, mivel az ellenzék úgymond nyugatos, ez leplezetlenül fog menni. Pont úgy, mint a Fidesz előtt. Sőt még jobban, hiszen az ellenzék is be akarja magát betonozni, aminek része a külföldi támogatás és elismerés, viszont az ellenzék politikailag prominens tagjai nem választhatják a keleti orientáció erősítését, mint a felcsúti Döbrögi. Természetesen mindezért cserébe a nyugati gazdasági befolyás további elősegítése, növelése lesz a cél - amit a Covid szintén megborított. Ennek érdekében lesznek szívesek az ellenzéki, amúgy is nyugatos politikusok kibaszottul gyorsan és biztonságosan megfelelő feltételeket teremteni. Például olyan, átlagmagyart érintő dolgokkal, mint a munka törvénykönyvének további módosítása a munkaadók számára kedvezően. Erre az a fajta működési modell a legalkalmasabb, ami a NER által alkalmazott kirakatdemokrácia vezetett be. Tehát ma benyújtom az 1000 oldalas salátatörvény tervezetet, holnap reggel meg szavaz róla a parlament. Ezt a működést a választópolgárok megszokták, maximum elugatjuk a rádióban meg a tévében minden órában, hogy erre a Fidesz által tönkretett ország miatt van szükség. Ami mondjuk akár igaz is lehet, azonban azt kell látni, hogy ez a „politikai kultúra” amely a NER öröksége, tökéletesen alkalmazható önkényes célokra az ellenzék részéről, és teljesen biztos, hogy alkalmazni fogják. Már csak bosszúból is, és itt jutunk el az emberi tényezőkhöz. Meg a lovettához.

Az ellenzéki politikusok nemcsak bosszút kívánhatnak állni az évtizedes csuklóztatásért a Fideszen, hanem nagyon jól tudják azt is: hatalmuk az Orbán-szavazók monolit tömbje miatt roppant ingatag. Tehát nem tehetnek mást, mint hihetetlen szerencsével szerzett politikai pozíciójukból kifacsarni az utolsó csepp anyagi előnyt is. Ez pedig azt fogja jelenteni, hogy a COVID miatt amúgy is gazdasági visszaesésbe (válságba) kerülő ország erőforrásait fogják tovább facsarni. Eleve, nem mint monolit politikai tömb vannak jelen, ahol a maffiavezér szava az első és minden. Kőkeményen acsarkodhatnak majd egymásra, természetesen ezt a fideszes média óriási mértékben fogja gerjeszteni. Óriási harcok várhatók, hogy ki, melyik párt, milyen közpénzek felett diszponálhat, és mindezt még egy szintre fogja emelni, hogy ki diszponálhat az EU-ból érkező segílyke, azaz a kibaszott EU-s támogatások felett. Mindeközben egy totálisan, a Fidesz által lerabolt, illetve a Covid által szétrohadt gazdaságú országot kéne fejlődési pályára állítani, egyidejűleg lemetszeni a Fidesz évtized alatt kiépített politikai befolyását. Nem kicsit kételkedem abban, hogy ennek akárcsak a fele is sikerülhet.

A pénzek ellenzéki érdekszférába történő átpumpálására ugyancsak a NER nevű maffia-működés (state capture) lesz a legalkalmasabb eszköz. Csak most egy góré helyett egymás ellen harcoló politikai csoportosulások fogják azt maguk céljára és egymás ellen felhasználni. Ezért nem lesz vége a NER-nek véleményem szerint.

Klozettpapír Unió

 Az Európai Unió Alapjogi Chartája, a lisszaboni szerződés, meg az összes többi hasonló EU-s bullshitgyűjtemény egyvalamire jó igazán: megfelelően puha papírra nyomtatva az emberek, így többek között a magyar állampolgárok seggének kitörlésére egy jó alapos szarás után! Ugyanerre a célra alkalmas az az iratgyűjtemény is, amelyet a 7. cikkely megsértése kapcsán eddig összegyűjtöttek. Meg az OLAF tevékenysége eredményeként összeállított papírszemét általában.

A mostani orbángeci, lengyel féreg és ndk-s vén kurva által összetákolt paktum fordulópont az EU-nak nevezett szervezet számára. Nyilvánvalóvá vált, hogy az említett szervezet által fenti dokumentumokban taglalt elvek teljesen lényegtelenek. Ugyanolyan szájbakúrt papírozás, mint amikor a retkes EU-s pályázatok kapcsán kell legyártani a dokumentumokat, amelyeket az sem vesz komolyan, aki összegányolja azokat. Ilyet gyártok szakmányban, kilószámra, bazmeg. Mondom a paktum jelentését máshogy: amennyiben a magyarországi német multicégek gazdasági érdekeit nem sérti, úgy nyugodtan lehet, teszem azt a buzikat Magyarország Kormánya által létrehozott munkatáborokba zárni - ahol persze a NER megfelelő földesura irányításával dolgoztathatók a német multiknak, hehe, csak ne derüljön ki, helló IG Farben! (https://en.wikipedia.org/wiki/IG_Farben)

Ugyanígy teljes mértékben lehet minden fajta explicit autoriter állami működést bevezetni, amely a putyini Oroszország esetében már megvalósult. Amíg a német multik, meg a retkes fasszopó elvtelen EU pénzét nem veszélyezteti, addig ezek a dolgok mehetnek. Ja, hogy esetleg a fent említett klozettpapír-értékű hülyeségek nem teljesülnek? Hát ki nem szarja le azokat szó szerint?

Merkel nyanya, a vén ndk-s kurva gyönyörű politikai örökséget hozott létre: ez volt az az apró, de alapvető lépés, amely révén az EU még inkább azzá válik, ami valójában: egy lényegtelen, befolyás nélküli értelmetlen szervezetté. Mindezt egy olyan világban, ahol államok szövetsége tud geopolitikai súlyt képezni kizárólag. Gratulálok! Mondom egyszerűbben: a ruszki meg a sárkányos felsővezetés ma nagykörút méretű csíkban tolja a kokaint annak örömére, hogy az EU mindennél egyértelműben bebizonyította: egy semmi. És az is marad. Tudta? Készült az Európai Bizottság megbízásából. Tényleg bazmeg, ez az államszervezet akar technológiai és gazdasági előrelépést, meg geopolitikai pozíciót szerezni, amelyet egy részeges téeszelnök kinézetű faszkalap, meg annak lengyel elvbarátja ilyen könnyedén megszopat? Röhögnöm kell!

A paktum további konzekvenciái. Huxit, azaz a retkes semmirekellő EU elhagyása ebben az országban, amíg a német gazdasági status-quo ebben a formában fennáll, nem lesz. Ez nem érdeke a német multiknak. Tehát ha mondjuk Kúró Dóra valamilyen jelenleginél relevánsabb pozícióból elkezdené ugatni lépjünk ki dumát, kurva gyorsan előkerülnének a fiókból olyan dolgok nála is, amely eredményeként olyan sebességgel mondana le, mint a mi kERESZtény buzeráns, tákolmánygyártó pókemberünk. Ebből következik az is, hogy jöjjön bármilyen kormány O1G után, egyetlen dolgot kell teljesítenie: a multik gazdasági igényeinek maximális kiszolgálását. Tehát ha az a valószínűtlen eset előfordulna, hogy Daráló Dórika alapítana kormányt valamikor, vagy pucsít az Audi, Mercedes, BMW és egyéb nagyvadaknak, vagy ki lesz törve a nyaka. Azt, hogy milyen irredenta, nacionalista, etnicista, rasszista faszsággal eteti a népét, kurvára lényegtelen lesz.

További következtetések: Magyarország társadalmi- gazdasági előrelépése lényegtelen, sőt az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának elve okán ez a legkevésbé sem kívánatos. Magyarország esetében az a kedvező a német multik nézőpontjából, ha az marad, ami most is: félperiféria, érthetőbben fogalmazva: gyarmat. Összeszerelőország.

O1G a következő szolgáltatást biztosítja a német multik számára: a társadalmi és gazdasági feszültségeket a társadalom felszalámizásával meghatározott társadalmi csoportok felé irányítja, és tartja azt magas szinten. Következményei lényegtelenek számára. Ez az a szolgáltatás, ami a német érdekek számára a legfontosabb, és ez hatalmának alapja véleményem szerint. Amíg a buzikat, a kurvára távoli és lényegtelen Sorost, a libernyákokat, tanárokat, meg bárki mást lehet utálni, addig ez, és ennek állandó zaja elfedi a gyarmatosítás olajozottan működő rendszerét. Hát mára már jó nagy zajt kell létrehozni, mivel a bennszülöttek egyre jobban érzik: kurvára nem lesz itt alanyi jogon Ausztria pár éven belül, ahogy azt 90-es évek elején hitték, és ettől kezdenek egyre inkább idegesek lenni. Minden hatalom akkor tartható fent legkönnyebben, ha a tényleges hatalommal rendelkezők fel sem ismerhetők, és ezért nem támadhatók. Ez történik ma, készül Magyarország Kormányának megbízásából. Ezért ne is várja el az ellenzék, hogy az EU bármilyen formában segítse hatalomra kerülésüket. Ehhez a fentieket biztosítani kell, plusz még többet, mint amit a felcsúti féreg jelenleg biztosít, hiszen egy kormányváltás ma óriási rizikót jelent a status-quo-ban, főleg a társadalmi feszültségek jelenlegi kumulálódása okán, amelyet a dikti az előzőleg felírt célra használ fel. Mindennek megvan a következménye, ugye.

A másik konzekvenciája a munkámhoz köthető. Ha tényleg megfelelő és elfogadható ebbe a félfasiszta, oligarcha-vezérelt hibrid rezsimbe, ebbe a tankönyvi példaként bemutatható state-capture-ba önteni az EU-s közpénzt, amelynek eredményeként a rezsim tovább mehet az önkényuralom útján, akkor nekem személy szerint miért kellene, hogy bármiféle erkölcsi problémám legyen azzal kapcsolatban, hogy személy szerint én is részt veszek az EU-s közpénzek kiszivattyúzásában? Támogatva tehetségtelen, semmirekellő vállalkozásokat, azaz becses megrendelőinket abban, hogy amúgy piaci értelemben totálisan értéktelen tevékenységeiket folytathassák. És előállítsanak a 80 / 20-as pénzvisszaosztási szabálynak megfelelő „innovatív”, semmire sem jó produktumokat. Hát bazmeg, ha ennek a fasszopó EU-nak ez jó, és lényegében fizetik a felcsúti féreg 2022-es választási kampányát, ugyan én miért moralizáljak, és morogjak amiatt, hogy látom: mi mindenre mennek el értelmetlenül az ügyfélkörünkbe tartozó cégeknél 50, 100, 200, 300, 500 millió forintok? Amiből élek én is (még).

Kitekintve pályázatíró munkahelyem irodájának ablakából a következő megállapítást tehetem: az hogy a pályázatok sokszorosan túl vannak árazva, hogy az orbáni oligarchia ezekből bőségesen gazdagodhat, az EU számára még így is bőven megéri azért a gazdasági befolyásért cserébe, amelyből a Féreg által a fentiek szerint részesülnek. Ebből az a következtetés is levonható, hogy az a lehető legjobb, ha ezt a segílykét jó faszán eltapsolják inproduktív hülyeségeke, mint térkövezés, meg 10 cm-es kilátók és lówellness-ek, illetve olyan szektorokba kerülve hizlalja az oligarchák vagyonát, amelyek a német multik számára lényegtelenek, mint a turizmus, szarospelenka-Rachel vezetésvel, Mé. Lő.-t azaz pontosabban O1G-t gazdagítva. Ehhez asszisztálnak többek között olyan semmirekellő, de kibaszottul fontosnak és elhivatottnak hangzó nevű intézmények, mint például a Fingovációs és Baszológiai Minisztérium (ITM), a Szellentési Tulajdon Nemzethy Hivatala (SZTNH), meg a Közbe-szerzési Hatósegg. Ezek mind keretét adják az EU-s pénzek felelős elköltését bemutató hülye színjátéknak. Holott az EPTK-ba adott pályázatra vonatkozóan csupán négy adat bekérése kellene:

  • cég neve;
  • mennyi EU-s pénzt akar;
  • kapcsolata az orbáni maffiához, a cégvezető kinek a kicsodája, maximum 250 karakterben;
  • mennyit és kinek kíván visszaosztani, ugyancsak max 250 karakterben.

És kész!

Az iskolaőr kérdés – egy komplex társadalmi probléma valószínűleg teljesen elégtelen tüneti kezelése

Idézet:

„Azok a diákok, akik az iskolában ok nélkül verik, alázzák, fenyegetik, kifosztják a társaikat, és akiknek a szülei minden vélt sérelem esetén csapatostól rontanak be az osztályterembe vagy igazgatói irodába tanárt verni, szinte kizárólag cigányok.

A legfőbb ideje, hogy ezek ellen védekezzen a közösség. Mivel az agresszív cigány kizárólag az erő nyelvét érti, ezt is kell beszélni vele. Csak addig hőzöng, amíg egy hozzá képest fizikai fölényben lévő másik ember alaposan meg nem leckézteti. Onnantól kezdve meglapul, mert alapjában véve - és ha egyedül van - gyáva. Meg kell állítani a garázdálkodásukat a társadalmi élet minden területén.”

Forrás: https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__egyeb-kerdesek__2879241-szerintetek-mi-lehet-az-oka-az-olyan-merteku-agresszionak-az-iskolakba-hogy-isk

Ezzel a véleménnyel egyetlen, de jelentős gond van: a probléma sajnos többdimenziós, tehát a felsorolt, teljes mértékben sérelmesnek és kifogásolhatónak tekinthető esetekre nincs, és az iskolaőr jelenléte sem fog kínálni komplex, teljes körű megoldást – tehát olyat, hogy a probléma korábban volt és most már nincs, béke és kacagás van. Mivel korábban, iskolaéveim alatt bőségesen voltam kitéve iskolai bántalmazásnak, általános iskolában és középiskolában egyaránt, néhány pontban felsorolom mi fog történni a valóságban - nyilván nem minden helyen. Azaz mennyire hamis az a feltételezés, hogy az iskolaőr majd azonnal, teljes mértékig rendet fog teremteni az adott iskolában, maradéktalanul és visszavonhatatlanul. És hogy az amúgy szükségszerű bevezetésnek egyáltalán nem lesznek hátrányai, és a rendszernek hátrányos következményei. De, bőségesen lesznek, mivel az agresszió nem fog megszűnni. Nézzük ezeket:

  1. A konfliktusok, a verekedések, a leszámolások a diákok között iskolán kívüli helyszínekre tevődnek át. Ez egyáltalán nem újdonság, engem is úgy vertek meg többször, és szorítottak gázpisztolyt a fejemhez, hogy ezek a remek események az iskola melletti "parkban" történtek. Sőt: a „külső helyszínek” még jobb lehetőséget adnak az erőszakra, illetve a ma már nagyon divatos dokumentálásra is, tehát a szerencsétlent, akinek épp szétbasszák a pofáját, még fel is veszik, sőt az eseményt akár élőzik is. Mit fog tudni ezzel tenni az iskolaőr? Kurvára semmit. Sőt, az agresszorok számára kifejezetten prominencia-növelő lesz, ha a verekedést meg tudják szervezni iskolán kívül. Ennek persze semmi de semmi köze nem lesz ahhoz, ami egy párbajra lenne érvényes. Fekszik – rúgni. Messze kisebb a rizikó, mint a suliban, a húgyoldában, nemde? Mindez olyan helyen, ahol persze térfigyelő kamera sincs.
  2. Az iskolaőr hatásköre az iskolán belül marad. Tehát, az igazán agresszív férgek a kiszemelt tanárokat iskola után fogják elkalapálni, és megfelelő előkészülettel: tehát például vesznek (lopnak, bugáznak) kámzsát, így a tanár bácsi vagy néni sem fogja elsőre levenni, mikor ütik, hogy melyik csávó, meg annak a spannjai tüsténkednek nyolc napon túl gyógyuló sérülések létrehozásában, leszabályozási fordulatszámon forgatva a bézbólütőt. Vagy a kiscsalád férfitagjai, mert a kis pujáró Rodrigó megint bukott öt tárgyból. Ugyanígy nem fogja tudni megakadályozni az iskolaőr azt sem, hogy a tanár számára valamilyen, de mindenképpen jelentős anyagi kárt okozzanak az iskola területén kívül, mint például autójának mind a négy kerekéhez egy-egy 100-as szög betámasztása, menetiránynak megfelelően, vagy a kromofág kreatív felhasználása. Pont úgy, mint előzőleg: mivel a feszültség megmarad, annak kifejeződési helye fog változni.
  3. Az 1.) pontban felsoroltak folyományaként, az igazi antiszociális agresszív féreg kölykök azon fognak versenyezni, hogyan tudják a kiszemelt áldozatot az iskola területén provokálni támadásra: így önmagukat bántalmazottként beállítva, az iskolaőrt ráállítva a kiszemelt áldozatra. Ebben a kölykök nagyon kreatívak lesznek – az ilyen férgek az én időmben is azok voltak. Ezek a konspirációs kompetenciák pedig remekül használhatók lesznek majd a börtönélet során is. Erre mindjárt visszatérek.
  4. Összehangolt akciók: ugyancsak megtehetik azt, hogy amennyiben az iskolában kell a támadást végrehajtani, akkor két támadást csinálnak, egyiket falból úgymond. Amíg az iskolaőr a „kamu” verekedésnél beavatkozik (lásd. 3.) pont a manipulációról), addig a „valós” támadás során verik szarrá azt, aki ellen a balhé irányult. Plusz ha rá lehet verni, hogy ő volt a támadó, az az igazán frankó. Mindez megtetézve azzal, hogy suli után még egyszer szétütik a pofáját a parkban mondjuk.
  5. A vamzer mint viselkedési mód, egyben a börtönkultúra ezen elemének megjelenése az iskolákban. Bármely gyerek, aki jelent az iskolaőrnek bármit, vagy csak ebbe a gyanúba keveredik, az vamzer lesz, tehát kvázi bármely agresszív klikk támadási célpontjává fog válni, csak azért, mert jogos problémáival az erre kijelölt személyhez,mert fordulni. Tehát például Pistike elmegy az isirendőr bácsihoz, onnantól nem csak Árpádék fogják ütni az osztályból, hanem Omárék is a másik osztályból, meg Raffaelék is egy harmadikból, mivel járt a pofája, borított. Vamzer geci! Megtehető az is, hogy valakire ráfogják hogy vamzer - valós és virtuális térben történő rágalmazás egyaránt mehet - a továbbiakat pedig lásd. előbb.
  6. Testi agresszió átalakítása azzal való fenyegetéssé, a frájer anyagi kihasználása érdekében. Tehát, iskolában nem verekszünk, gondolja Árpika és bandája, hanem ráállunk a védelmi pénz beszedésére klotyóhasználatért, meg amiért még az eszükbe jut. A delikvens mehet az őr bácsihoz, tanú ugye nincs, úgy intézzük a dolgot – majd a beosztását megkapja suli után, lásd. 1.) pont. Itt a "social engineering" (pszichés manipuláció) terén ügyes, a holdudvarukban erős mint a bika, és hülye mint a fasz jellegű haverokkal rendelkező kölykök számára fog állni a zászló. Volt belőle részem.
  7. Testi agresszió átalakítása kifinomult cyberbullying-á, ennek mennyiségének megnövekedése. Az iskolaőr kurvára nem fog tudni semmit kezdeni azzal, ha a kiszemelt áldozatról megalázó tartalmú ask.fm oldalt hoznak létre, megalázó eseményeket bemutató videókat készítenek, és ezeket megosztják. Mindez persze kombinálható a parki verekedéssel – hogy legyen folyamatosan „szórakoztató” alapanyag – meg a védelmi pénz beszedésével: ha csengetsz, levesszük a videót. Vagy nem. Mit tudsz tenni? Az iskolaőr semmit. Továbbiak: 6. pont.
  8. Nagyon valószínű, hogy az iskolaőri állás kifejezetten vonzó lehet olyan szadista, szociopata féreg felnőttek számára, akik minden vágya a nála gyengébbeket fegyelmezni – ettől áll fel ezeknek a férgeknek. Persze, itt mondhatod azt, hogy had üsse Árpikáékat, vagy Omárékat, azokért nem kár. Sajnos azonban Árpikáék és Omárék elég gyorsan rájönnek majd arra, hogy egy ilyen egyenruhába bújt szadista állattal van dolguk – és ekkor beindul a manipuláció, a hogyan csináljunk az áldozatból tettest, lásd. 3.) pont. Kész főnyeremény számukra, ha az iskolaőr beszopja: immáron megjavultak, és majd ők fognak „segítenek” megtalálni másokat, akik „veszélyesek”. Közben pedig mehet a háttérben a védelmi pénzes játék, meg az iskolán kívüli leszámolás. Az iskolaőr bácsi pedig élhet azokkal a testi fenyítési módszerekkel – megfelelően megoldva azok kivitelezését – amelyek nyomot nem hagynak, még ha erre okuk és joguk sincs. Ő az őr – ha jól keveri a lapokat, maga az Isten az iskolában – bármit megtehet. Meg is fogja tenni. Ha olvastad Ottliktól, az Iskola a határon-t, akkor kicsiben pontosan hasonló jöhet létre. Tehát vannak a iskolarendőr bácsi informális segítői, akik nagyon szépen alkalmazkodó fiataloknak tűnnek: azonban akiket kiszemelnek magunknak, bármit megtehetnek, és az áldozatok hiába fognak panaszra menni. Nyilván azért az említett könyvben leírt ilyen fajta "hatáskör-delegálást" nem lehet megvalósítani, mint a könyvbeli katonai reálgimiben, ahol ez kifejezett betörési módszer volt. De szerintem a fele is bőven elég. Ahogy az jól ismert, agresszív bűnözőből lesz a legjobb rendfenntartó - főleg ha a rendet felettesei szándékával saját igényére is szabhatja. Hát erre gondolok ennél a pontnál.
  9. Előfordulhat az is, hogy a példaként említett Arpiék, Omárék és Raffaelék összefognak: tehát úgy fogják csinálni a balhékat, hogy az iskolaőr bácsi fél év múlva lehetőleg hanyatt-homlok kérje az áthelyezését az iskolából, mert a problémákkal megküzdeni nem tud. Majd a holdudvarukban lézengő frájerekből beáldoznak párat: na és. Nyilván, az igazi nehéz gyerekek be fogják próbálni az iskolaőröket - akik jó részének viszont halvány elképzelése, nemhogy tapasztalata nem lesz arról, hogy valójában ezekkel a kölykökkel, és az általuk képviselt agressziót hogyan kéne leszerelni eredményesen, és főleg tartósan. Ez az 8. pont ellentéte.
  10. Az iskolaőr alkalmazása, mint negatív bélyeg lesz az iskolán. Az lesz az üzenete, hogy itt problémás gyerekek vannak, tehát ha választani lehet két iskolából, azok a szülők, akiknek érdeke és módjában áll a választás, mindent meg fognak tenni, hogy a gyerekük más, „iskolaőr mentes” iskolába járjon, amely pozitív státusjelző lesz, és egyben prominencia-kifejező tényező is lesz. A kisebb „agyiszintű” szülők esetében a következő kibaszottul érvényesnek gondolt összefüggést fogja majd a lerobbant CPU a fejükben összehozni: iskolaőr = cigányiskola. Ami persze messze nem lesz így igaz minden iskolára, ahol őr van, de az ilyen típusú döntések sokasága a spontán szegregációt fogja erősíteni. (Nem kívánok a szegregációról további véleményt megfogalmazni.)
  11. Továbbmenve, elképzelhető, hogy az iskolaőrök tevékenységéből származó jelentésekből statisztikák lesznek, amelyek közadatként elérhetők. Így a 10. pont folyományaként elképzelhető, hogy az iskolaválasztást nagymértékben befolyásolja majd, hogy X településen mondjuk 5 általános iskolából 4-ben van iskolaőr, és ezek közül az egyiknél 32, a másiknál meg 48 esetben kellett az adott tanév folyamán intézkedéseket foganatosítani. Amely szülő fontosnak tartja az iskolaválasztást, szerinted mely iskolába akarja majd adni a gyerekét? Kézzel, lábbal, kapcsolattal, kenőpénzzel fogja majd megpróbálni a legjobb, vagy a nézőpontjából legkevésbé hírhedt iskolába bejuttatni. Még inkább mint most, hiszen eddig nem volt ilyen, mostantól pedig explicit tudható lesz, melyik a "problémás" iskola. Helló szegregáció!
  12. Az iskolaőrök meg a pedagógusok fizetése igen közel lesz egymáshoz a poszt írásának időpontjában (2020. júliusa) rendelkezésre álló információk alapján. Képzelhetjük, hogy ez a tény mennyire fogja motiválni a tanárokat, hogy esetleg ne adják fel pályájukat – főleg ha fiatalabbak. Ezt úgy hívják: bérfeszültség.

Összefoglalva: iszonyatos feszültséget hoznak magukkal azok a diákok, akik aztán eljutnak oda, hogy szakmányban verik az áldozatokat, védelmi pénzeket szednek, elveszik a kaját, cigit, rágót, mobiltelefont, pénzt, bármilyen értéket, illetve esetleg már a tanárokat ütik az osztályban. Az iskolaőrre ebből a nézőpontból szükség is van. De látnunk kell azt, hogy ettől az agresszió nem fog csökkenni, hanem eltolódik időben és térben, illetve átalakul. De ettől még ugyanúgy meg fog maradni. Amit az iskolaőr jelenléte és hatásköre megoldani nem fog. Minimálisan növelni fogja a tanárok biztonságérzetét, az iskola területén belül, de semmi többet nem fog tenni a jelenlétük. A keletkező problémákat pedig felsoroltam.

Tudta?

A Nemzeti Manipuláció nem más, mint amikor apu és anyu megbeszélik otthon, hogy milyen 20 éves futamidejű hitelt vegyenek fel, a kisfiuktól Zolikától, meg ugyanekkor megkérdezik, hogy melyik csokikát kéri a csokis polcról. Ez a Zolikának feltett kérdés egyenlő a nemzeti konzultációnak nevezett habveréssel. Tökéletesen lényegtelen ugyanis, hogy a kérdezett alattvalók mit választanak, vagy mit nem választanak válaszként, ahogy apu és anyu számára is tök mindegy, hogy Zolika a Mars-szeletet, vagy a kék Bounty-t kéri e. Ez csupán lényegtelen semmiség ahhoz képest amiben apu és anyu megállapodnak, és amelyhez  Zolikának az égadta világon semmi köze sincs. De Zolika örül, két kezével tömheti szájába a csokikát, és addig békén hagyja anyut és aput, akik megbeszélik azokat a dolgokat, amik igazán lényegesek.

Ez a nemzeti konzultáció lényege: ikszelgethetsz, mosolyoghatsz a dikti pofáját ábrázoló fényképre, narancsköd mértékétől függően roppant fontosnak érezteted magad - a valódi döntéseket azonban nem te, hanem a milliárdos gázszerelők hozzák meg. Szopás, de helyette itt van ez. Te kussolsz, igazodsz, hallgatod a Fossuth rádiót, meg kötelességszerűen nézed a Migráncs 1-et. Neked ennyi jut: a korrupció az amiből te kimaradsz (sajnos, pedig hogy osztanál magadnak, hajjaj!), helyette kapsz ilyen színes-szagos placebót, amely pontosan mutatja jelentéktelenségedet, és azt, hogy csupán egy tizenhárom-egy tucat hasznos idióta vagy a dikti rezsimjének fenntartása céljából.

Készült Orbánia Kormánya megbízásából.

Debilnet

Az internet annak idején, amikor még ARPANET-nek, hívták, illetve nagyjából a 90-es évek végéig szűk körben alkalmazott kommunikációs csatorna volt. Mint ilyet, a tudományos élet elitje használta, mégpedig meghatározó mértékben szakmai, professzionális célokra. Ebből a kiindulópontból ezért az internet korai teoretikusai azt gondolták, hogy ez, és csak ez a működés fogja a modern társadalmak közel teljes terjedelmét áthatni – mindenkit, aki ezzel az új médiummal kapcsolatba kerül. És ez mindenkinek nagyon jó lesz

Akkora orbitális nagyot tévedtek, hogy pont az ellenkezője valósul meg, és fog valószínűleg még inkább megvalósulni. Az internet szükségszerűen fog az önkényhez vezetni, valamint társadalmi működésmódok ma ismert formáinak széteséséhez. Mindenki szépen, kellemesen belehülyül az érdeklődésére és félelmeire targetált, személyre szabott hülyeségekbe. És ennek eredményeként szűrési buborékjaikba húzódott, abból kiacsargó emberek fognak egymással üvöltve szembeszállni az online szférából indulva, illetve egyben befolyásolni, manipulálni másokat, akik még nézőpontjuk szerint megpuhíthatók, vagy nem köteleződtek végérvényesen valamely elvrendszer, azaz szűrési buborék mellett.

Az előzőleg említett korai internet-teoretikusok első tévedése az volt, hogy átsiklottak a felett, valahogy adottnak vették, lényegtelennek tekintették a következőt: az ember valószínűleg végtelen mennyiségű információt képes befogadni, analizálni, átgondolni, következtetéseket levonni. Valójában az az információs környezet, amelyről levonták ezt a következtetést összehasonlíthatatlanul szűkebb volt ahhoz a dinamikához képest, amilyen dinamikával ma bármelyik Gizi néni Hírfolyamára érkezik a szemét. A hírportálokon keresztül, az úgynevezett ismerősök mindennapi okos, vagy félhülye megnyilvánulásain keresztül, a különböző egyéb, főleg képi és mozgóképes formában özönlő baromságokig. Noha, a ki mit és miért írt rám, illetve a „kiscica a gombolyaggal” típusú giccsecskék fullasztóan töméntelen mennyiségének kognitív feldolgozásához egyenként messze-messze kisebb kognitív kapacitás szükséges, mint a bergengóciai erdei nünükék 6. kromoszómájában található ilyen és olyan gének fehérjeszintézissel, meg molekuláris dinamikával kapcsolatos információinak átrágásáig, azért azt láthatjuk, hogy a mennyiség az előbbi esetben elsöprő. És erre azért Gizi néni nem biztos, hogy fel van készülve agyilag, noha a viselkedési függősége úgy rángatja nap mint nap, óráról, órára, percről percre, ahogy az  Mr. "Dumb Fucks" Zuckerberg számára a lehető legmegfelelőbb, és jelen technológiai szinten a lehető legjobban megvalósítható.

A Nagy Teoretikusok második tévedése az volt, hogy azt gondolták: az internet mindig megmarad valamiféle fennkölt, tudásközlő médiumnak. Holott éppen ők maguk dicsőítették azt a tulajdonságát, hogy bármilyen információ bárkivel megosztható lehet. Igen, de ők azt gondolták, hogy hogy az információcsere teljes köre ilyen fajta fennkölt tudások elosztása lesz – és semmi más. Micsoda tökéletes ellentmondás, ma láthatjuk igazán. Nagyon szűk és speciális kör ilyen típusú működését általánosították teljesen hibásan. Az internet Korai Elitje, tehát ezek a mérhetetlenül okos emberek érdeklődése és ezzel online tevékenysége egyáltalán nem állítható párhuzamba olyan, mérhetetlenül ostoba emberek elsöprő tömegének érdeklődésével, vagy agyöblítő érdektelenségével, akik körülbelül a funkcionális analfabétizmus határán egyensúlyozva, egy összetett mondatot kimondani alig képesen használják ezt a médiumot, és gyártják rajta életük, jelenlétük, ostobaságuk szemetét maguk és mások számára. Tömegesen, és ezzel sajátos formát adva annak a sok lúd disznót győz alapon, létrehozva azt a masszát, amiből a különböző mértékben holdkórosok, mint a hülyeség hegycsúcsai és szigetei emelkednek ki. Ma az internet beállt a társadalmi működés standard formájára: tehát a gyökerek száma elsöprő. Sőt, az önmegvalósítás elismert útja igazi excentrikus gyökérré válni, és manipulálni mindenkit, akivel csak potenciálisan kapcsolatba kerülhet. Pszichopátia, szociopátia és narcisztikus manipuláció tömeges önképzőhelye lett ez az informatikai infrastruktúra. Így, ugyan ma még talán jobb eredményességgel lehet a bergengóciai erdei nünükék kromoszómáit vizsgálni nagyon fejlett kollaborációs eszközökkel, és még-még-méginkább fejlettebb tudásmegosztással. De a súlypontot messzemenőkig az fogja adni, amit a gyökerek tömege csinál, és ebből adódóan hogy mit kell az internettel csinálni, hogyan kell szabályozni, korlátozni, tömegmanipulációs eszközé bedarálni, általában emberek legsötétebb és legundorítóbb igényeinek kielégülési helyévé tenni, félelmeik eszkalációjára felhasználni. Példamutató sikerek születtek e területen: nagymértékben ennek eredményeként sikerült megválasztani a szőke, brillantinozott hajú faszkalapot a nagy víz túloldalán például. A kínaiak pedig pontosan császári stílusban alkalmazzák az infrastruktúrát, ahogy eddig több mint ezer éve tették, a mézesmadzag és korbács eszközét alkalmazva. Végül is Micimackó ugyanúgy császár, még ha semmi köze sincs a Csin-dinasztiához, és császári sárgát lecserélte vörösre. A kínai rezsim – ahogy várható volt – saját karmos markába fogta a manipulációt, és ezzel a kontrollt. De teszem azt, Kádár is pontosan így tett volna.  De ma mi sem panaszkodhatunk: noha a Törppapa nem közvetlenül a Twitter-nek, meg a net alapú manipulációnak köszönheti hatalmát, mint az arrogáns szőke baromarc, hanem mindannak, amit az internet következményeként megerősödött az elmúlt évtizedben. Amely pont éppen emiatt alakult ki. Ahogy a brillantinozott bunkó is. Megcsinálta választóinak a Nagy Szűrési Buborékot. Amíg a netről a szemét hitelessége nem lesz megkérdőjelezhető, a különböző nemzetállamok politikai működése ebbe az irányba fog tendálni. Nézzük, miért is van szükség a Nagy Szűrési Buborékra.

Mr. Smith, aki a bergengóciai nünükék kromoszómáival foglalkozott, mondjuk így, életének szűk területén kellett tudományos szakemberként, azaz információfeldolgozó gépként tevékenykednie. Ez a tevékenység azt jelenti, hogy ezen a szakterületen belül kellett pro-kontra állításokat mérlegelnie, mások állításait ellenőriznie, különböző nézőpontokból vizsgálni a dolgokat – azaz tenni mindent, ami a tudományos munka része. Ma ezzel szemben, az átlagemberre ilyen információk fullasztó mennyisége ömlik. Legyen szó például pro és kontra vegán étrendről, Magyarország szerepvállalásáról a második világháborúban, az Európai Unióról, párkapcsolatokról, vagy a csecsemők hozzátáplálásától kezdve a kaktuszok neveléséig, minden létező téma esetében egyszerre ömlik rá a teljes véleményspektrum, készen. A legvéresszájúbb holdkóros, rángatózó idióták által írt barmoságoktól kezdve, az ultraliberális, síkhülye, mindenbe beleszaró és mindennel kapcsolatban szkeptikus ugyancsak holdkóros idióták által odaböfögött szemétig. Azaz, amit Mr. Smith 1993-ban munkáján belül, és ehhez kapcsolódó képzettséggel megtámogatva kellett, hogy analitikusan gondolkodjon, a ma embere számára az egész életére vonatkozóan elvárt, reggel, ébrenléttől elalvásig – hiszen alapvetően nincs olyan témája az életnek, ahol egy dologról tett állítás ne lehetne azonnal és messzemenőkig kétségbe vonható mások által, főleg ha ezeket a másokra amúgy kurvára nem tartozó dolgokat lelkesen megosztjuk. És mivel kétségbe vonható, azonnal kétségbe is lesz vonva – anonimitás okán pedig messze durvább formában, mint szemtől szemben. Bármilyen értéket érzel pillanatnyilag magadénak, ennek totális megerősítését és egyidejűleg totális elítélését is meg fogod ismerni.

Hogy lehet így élni? Mi emberek nem vagyunk alkalmasak arra, hogy mindezt kezeljük. Mert amíg Mr. Smith esetében halántékverőér-kidagadásos szellemi csörtéket csak a nünükék kapcsán kellett megvívnia, napi egy-két email-t klimpírozva, és a folyamatnak délután 5-kor aznapra vége lehetett, tehát egész élete, és személyisége nem kapcsolódott ehhez, addig ma az egész életünk, minden létező értékünk relativizálódott. Kinek higgyük? Kinek a véleményére adjunk? Miért arra adjunk? De hát ez meg ezt mondja, az meg amazt ordítja. A drótok túloldalán manipulátorok egész serege várja, hogy az ő véleményüket tegyük magunkéve – minden weboldal és Facebook / Instagram böfögés mögött. És esetleg noha annak részleteit nem tárjuk mások elé, bennünk van: az annyi lehetséges út közül miért pont a miénk lenne az igaz? A kétség pedig óriási mértékben romboló hatású. Ez van ma.

Hát ez a magyarázat többek között Felcsút Géniuszának felemelkedésére is. Ez az ember nem tett mást csak ennyit: adok nektek olyan vonatkoztatási kereteket, amelyek mindig úgy lesznek mozgatva, hogy sosem kell magatokat vádolnotok, sosem kell gyötrő kérdésekre válaszolnotok. Én leszámolok nektek ezzel a kínzó relativitással, mutatok ellenfelet, akit azonnal le is győzök nektek: biztonságban fogjátok magatokat érezni, és főleg, nem kell ezekről a kényelmetlen dolgokról gondolkodni, meg bármit is mérlegelni, ami kényelmetlen lenne. Komplett infrastruktúrát fogok létrehozni arra, hogy azt halljátok mindenhonnan, (minden médiumból), hogy ti semmiről sem tehettek, és mi együtt erősek vagyunk. Minden mást ki fogok szűrni. Ennyi és nem több a lényege pártunk és kormányunk izomszag-alapú politikájának. Azaz készített egy szűrési buborékot. Mert, ahogy az internet tömegessé vált, és ezzel a vélemények is tömegessé, azaz minden megkérdőjelezhetővé lett, ez óriási frusztrációt hozott létre. Ő ezt csapolja meg, hatalma ebből ered. Ugyanezt teszi a brillantinos bunkó, Putyin, Micimackó: a frusztrációt keltő sokféleséget lecseréli készen kapott gondolkodási sémákra. Ennyit arról az elképzelésről, hogy majd az internet lehetővé teszi hogy mindenki racionálisan mérlegeljen. Hát, teszi a nagy lófaszt. Minél több információ van jelen egy témáról, annál inkább megnövekszik az igény arra, hogy ezekből a nem tetszőket félresöpörve egy dolog mögé álljon be valaki, és e téma tekintetében rázza a rácsot. Itt látszik az is, hogy újfent, e tekintetben is mekkora orbitális baromság a technológiai szingularitás, ahol úgymond mindenki minden információnak birtokában lesz. Isteni képességű és hatalmú emberként, mi bazdmeg? Még ezzel a semmivel sem vagyunk képesek megküzdeni.

És ebben van benne az internet jövőjének várható tragédiája. Tök mindegy, hogy az ember Magyarországon él, vagy a tengerentúlon, milyen elveket és értékeket vall magáénak, elengedhetetlen, pszichológiai értelemben totálisan szükségszerű, hogy személyiségének integritása érdekében ezeket érvényesnek érezze önmagára. Tehát mit fog tenni: szűrési buborékot fog létrehozni. Természetesen minél több egy adott téma kapcsán rendelkezésre álló, beözönlő, egymástól lehetőleg a legteljesebb mértékben eltérő információ , az adott témával kapcsolatos szűrési buborék annál erősebb és „sarkosabb” lesz, az adott személy pedig annál „szögletesebb”. Kompromisszumképesség megszűnik. Mire fog ez vezetni? Ebben a formában társadalmi széteséshez. Vagy jobb esetben hír és információminősítő rendszerek létrejöttéhez. Azaz, mindenki megoszthatja bármilyen flúgos agyszüleményét a neten. Csak éppen majd lesz ennek – és bármilyen hírnek – hitelességi pontszáma, amely mások véleménye alapján leképezi annak hitelességét. Így ugyanúgy lehet majd blogolni mondjuk laposföldes hülyeségeket – csak éppen a hitelességi szintje lesz közel 0. De egy ilyen, digitális aláíráshoz és cert-ekhez hasonlító hitelesítő rendszerek létrehozása egyáltalán nem célja a net arisztokráciájának, a drága Zuckerberg úrtól kezdve, meg a net baromságaiból politikai tényezőt kovácsoló manipulátor geciknek, mint Trump. Felcsút Géniuszának meg főleg nem. Itt tartunk most, és a vége egyáltalán nem látszik. Így lett a fennkölt internetből debilnet. Büszkék lehetünk. Meg erősek. Ja, és Soros, nyilván. Meg a reptíliánok. Na, dolgoznom kell, hol a Tik-tok?!!?!!!

(Igen, ezen a blogon nincs kommentelés. Ez az én szűrési buborékom. Ezt a blogot elsősorban saját magamnak írom, egyfajta cloud-storage-ként. De én is a korszak gyermeke vagyok – így, ahogy látod, vizet prédikálok és bort iszom.)

 

Vacsora

D. hazaért végre. A ház ahol anyjával, mostohaapjával, meg apja első házasságából származó húgával élt, B. keleti, egyik leghangulatosabb kertvárosának utcájában volt. Aprilis eleje volt: nyíltak a virágok, mályvarózsabokrok nyitogatták fehér és lila szirmú virágaikat. D.-t ez a legkevésbé sem érdekelte. Most pedig főleg nem.

A ház, amely előtt kezét a kapu-leolvasóra illesztette, hogy tenyérvénáinak képét a ház-szerver összevesse adatbázisában szereplő tegnapi és 664 korábbi belépési mintájával, és autentikáció eredményét közvetítse a Polgári Védelem rendszerei felé, nemrég lett nagymértékben felújítva. Valamivel több mint egy éve költöztek be és laktak benne. Nappal, a ház, a stílus-adatbázisban lévő fényviszony-referenciáknak megfelelően a tejeskávészín sokféle árnyalatát volt képes felvenni; éjszaka a fehér legmegfelelőbb árnyalata derengett ki a normannfenyők mögül, visszatükrözve a telihold fényét. Önjavító és öntisztító vakolat-burkolta alatt vastag hőszigetelés, és a házfal hőmérsékletét automatikusan szabályozni képes klímatizálórendszer hűtőfolyadékkal töltött kapilláris csövei voltak megtalálhatók. Az ablakok mindegyike egy vagyont ért ebben a szegényedő és felmelegedés katasztrófáitól sújtott világban. Üvegre növesztett energiatermelő réteggel és ugyancsak nanoréteg vékonyságú kijelzővel volt mindegyik felszerelve, hogy egyszerre teremtsék meg felületeiken a legutolsó divatszínek és formák segítségével az anyagi luxus és a középosztályi, pár órája már és majd néhány hétre érvényes, egyénien egyforma divat ablak-kijelzőre tehető tökélyét és hangulatát. A tetőszerkezetet vékonyrétegű, de ennek ellenére csúcsteljesítményű napelemcellák alkották teljes egészében, és ezek üvegfelületén is a ház-szerver által működtetett, házstílus-szoftverek által generált, kép volt mindig megtalálható. Ma, ezen a hangulatos, lassan naplementébe olvadó április eleji vasárnap délutánon a háztető, a fényviszonyokra tekintettel barnásvörös színű, régies stílusú angol zsindelyt formázott.

Ahogy D. a kaputól a házuk felé vezető járdára tette energiatárolós, járásaktív-interfészes, és futás-szuszpenzoros cipőbe bújtatott, amúgy egyébként futáshoz sosem igénybe vett lábát, a cipő komputere 2048 karakteres, AES-1024 algoritmussal kódolt járáskarakterisztika-azonosítójával újra autentikálta személyét; ezután ruházati, külső testi, szervi és neurális szenzorjainak eseménynapló-bejegyzései alapján a ház-szerver felkészült érkezésére, és üdvözlésére. D. nem kifejezetten volt üdvözlésre kész hangulatban: arra, hogy a kibaszott háznagygép semmitmondó faszságait hallgassa, meg kivetített kép-játékát nézze majd az előszobában, meg engedje, hogy a szerver a „Serdüléssegítő”, meg a „Gyógyító Nyugalom Fiataloknak” szoftverek futtatását indítsa el a neurál-integrált nanokomputerén – párhuzamosan rögzítve ennek tényét az Egészségbiztonsági Hatóság számítógéprendszerében.

D. alacsony, kopaszra borotvált fejű, vékony, átlagos kamasz volt: arcának jellegtelenségét a kiéltség korai, de már vele eggyé váló ráncai, meg lényének az életuntságból, a kikényszerített számítógépies fegyelem frusztrációjából, és erre válaszul kinőtt élet-dühből összedrótozott szürke sötétsége határozták meg. Illetve a nyakának bőre alatti elsődleges neurális implantjának négyzete, amelynek a felette lévő egységesített érintőkonnektor- és antenna-tetoválása egy tőrt ábrázolt, a markolata volt a nyakán, a pengéje pedig végigfutva a karján volt látható. Legjobb haverja igazán bevállalós volt: az ő esetében agyának bal oldali halántéklebenyéhez implantált neurális komputerének nyaka bőrén látható transzmittere horogkeresztet formázott. Igazán sajnálta, hogy nem verhet pofán néhány megbotránkozó tekintetű, múltba révedő, dühítően ártalmatlan öregasszonyt, meg egy pár vén, remegő kezű, járássegítő-szuszpenzoros majmot, mert az Etikai Hatóság szemimplantján keresztül látná a dolgot, és nem volna egyszerű a frissen fejlesztett, BASH-stimulált izmok által elősegített, a rátelepedett dögunalomból pillanatra felszabadító csontrepesztő ütés következményeit elsimítani. A horogkereszt-csatlakozójához tartozott egy neki írt app is: ez hivatalos rendszerekben sima, veszélytelen római keresztté változtatta a konnektor-tetoválása képét.

Azért D. is igazán divatos volt minden tekintetben: anyjáék szerették, és ezért szeretetük egyértelmű kifejezése gyanánt mindig megvették neki a megfelelő, azaz legutolsó szerelést. Minden felsőruhája: pólója, kabátja és nadrágja kivetítős volt, illetve jutott pénz arra is, hogy alá megcsináltassa a pulóvert. Ezért eleinte ugattak, főleg az apja, de aztán D. egyszerű megoldást választott: elment, és mire három óra múlva visszajött, kompletten és fájdalommentesen nyomtatva: új módon, fájdalommentesen tetoválva rajta volt a jelenet a hátán, amikor Minamoto no Josicune legyőzte Benkei-t a kiotói Godzsó hídon. Plusz mindkét oldalán - Josicune és Benkei csatáját keretezendő - két sárkány, bőrbe varrtan, vágyakozva megtestesítve az egységet; ha máshogy nem, így elbitorolva azt, ami benne nincs és nem lehet meg ebben az érában. Az egyéniség és önállóság hatalmát, a jelen valódi mély meglélésének szellemét és bölcsességét. Meg egy véresre vert kurvát kikötözve hatalmas faszával baszó szárnyas démon a mellkasára is feltetetett, a miheztartás végett, egyik legfontosabb értékként. Igaz a szamuráj-történet némileg torzítva került D. nemes testére, mivel Josicune nem fejezte le Benkei-t, de a vele egyívású haverjai számára ez úgysem számított. D. viszont arra gondolt már jó ideje, egyre jobban fészkelte bele magát a gondolat, hogy szeretne valakit megkínozni, netán kínokkal kipusztítani ebből a rohadt és kibaszott kényelemes, kijelzőkkel, meg mesterséges intelligenciákkal telibe kúrt világból, ahol élt. A csöndes, virágok borította előkertek, a tapintható luxus és beérkezettség házakat formázó emlékműveinek egymásutánjából álló utcából indulva egy killing spree-t; és ez a jelenet a hátán ennek jó szimbóluma volt - noha ezüstkanállal a szájában születve, a legújabb és legmeredekebb implantokkal ellátva momentán győztesnek érezhette magát. Apja fizette, az implantjait, meg tölteteket és bio-appokat hozzá, és viszonylag kevéssé ugatott bele az életébe. Hordta haza a pénzt, ami maradéktalanul elment az augmentált felső-középosztályi lét luxus-identitás univerzumának középpontjában lévő épp divatos csillogó fétisek azonnali megszerzésére. De D. már kurvára unta apja morgását, hogy nem lesz belőle semmi; meg anyja kérlelését, hogy javuljon meg, ne tegye tönkre az életét; és különösen azt, hogy anyja néha megsimította a fejét vagy a karját: rá tudott volna ekkor ütni, visszafogta magát, de egyre kevésbé sikerült visszafognia magát.

D. kinyitotta a kertkaput, belépett, majd visszafelé rúgott rá jól begyakoroltan egy kibaszott nagyot, ahogy dühe és tehetetlensége elemésztően ráborult megint a hazaérkezéstől: a kapu kerítésoszlopokat rázó döndüléssel bevágódott. Nem látta a polgáriak utcában alacsonyan repülő megfigyelődrónját a közelben, ezért lett ilyen bátor. Noha a kapu szervomotorjai automatikusan bezárták volna utána, hagy hallják odafent a barmok, hogy hazaérkezett, és kivételesen nem csak borzasztóan szar a hangulata, hanem annál rosszabb. Mint az év szinte minden napján, amikor nem nyomta tökig az engedélyezett bárhol kapható és tiltott fokozókat, meg a lassítókat, és a hangulat-beállítókat, meg a levezetőket; az összes vegykoktélt, amire rákapott már vagy három-négy éve, amivel, kiégett, egyszerre értetlenül fiatal és végletekig csömörlött öreg lelkének sokat próbált neuronjait öntözgetni volt kénytelen. Vagy azért, mert nem kapott valamit, ami divatos és felvágásra alkalmas, vagy egyszerűen csak esett az eső, vagy sütött a nap, fújt a szél, vagy szélcsend volt. A döndülés, ez az entreé, most is az egekbe lőtte az adrenalinját (azonnal frissülő diagramját már látta is a látóterének bal sarkában, ha akarta, mennyi volt ma a csúcs / másodperc, ebben is versenyben voltak a haverjaival, és az egész világgal), de nem emelte le róla a sehonnan sehová sem tartás szürke leplét. Kivéve most. Az okosság a táskájában volt, és szája csúfondáros és disszonáns, pengeéles vigyorra húzódott.

Sétáját a házuk felé a járdán folytatta. Színpadiasan harákolt, felgyűjtötte, ami az utcán előbb eldobott csikk eredményeként gyűlt a torkában, majd beleköpött egy hatalmasat apjának az előkert tavacskában kivirágzott lótuszának közepébe. Abszolút max-os, 100 pontos volt a köpés: az íve „bebüntetett” és a hangja „wooo++++++!”, szóval perfekt volt, és a célpont is különösen sokat: 5 gyémántkoronás bónuszt, és 2500 kreditet ért a Ki Tudja Ma a Legkomolyabb Helyre Kikúrni A Turhát vetélkedőn, amelynek állása úgyszintén látómezejének sarkán látszott, mivel épp arra váltott. Az eseményről automatikusan, szeme által készült önvideo már töltődött is fel: ketten meg már nézték is. Feljöttem a 13. helyre, de ez mind semmi, ami még ma felmegy innen, hogy nézhessétek, pitiáner fasszopók! Felröhögött: önmagát is kigúnyoló, káráló, keserédes hangon. Nem akarta most betetőzésként kiszaggatni onnan az ártatlan rózsaszín virágot, a vízből, ahonnan kihajtott a tavacska mélységéből, a zöld levelek közül, az iszapból. De majd mindennek eljön az ideje. Nem kell már sokat várnia.

A bejárati ajtó régimódi, stílusos, antikolt rézkilincsére tette a kezét, és egy pillanatra visszahőkölt. Életunt gonoszsága, amely már élet-maszkként egyre mélyülő ráncokba kezdett ivódni arcán, átadta helyét tartózkodó-érzékeny kisfiús bizonytalanságnak és félelemnek. De ez csak egy szemhunyásnyi idő volt: D. tekintete megmerevedett, látómezejébe hozta a tárolói tartalmát és beküldött a testének és tudatának megzabolázását biztosító ringbe 2mg standard EX3-at, a G. gyógyszergyár sikertermékét, és mellé SPC99 v3.1-et 0,5mg-ot, az M. Pharmaceuticals-tól, a neurális processzora által biztosított látótér-vezérlőpulton, hogy testét és lelkét pontosan a megfelelően örömteli irányba kalibrálja. Azonnal jobban lett a speciálisan módosított szintetikus endorfintól, meg a vizuális érzékelést turbózó kísérőanyagtól: mint egy régi fénykép-manipuláló szoftver végtelenül valóságos effektje, a löket felrobbantotta most is hétköznapi unalmának újra és újra rátelepedő szürke rothadását, és időlegesen darabokra törte kétségeit is. A fények csillogóbakká, az érzékei szilajabbá lettek. Ha-ha! Mi az amit nem lehet megoldani önmagunk által! – gondolta. Most már maradéktalanul képes volt összpontosítani a feladatára, precíz tökéletesség érzésének tudata áradt szét benne: meg fogja csinálni, és ezzel minden haverja között a legnagyobb lesz. Utána meg az özönvíz, mit számít a jövő, amikor a most is csak pillanatokról pillanatokra élhető?

Az izgatottság és a megfelelő irányba beállítottság agyában, ereiben és zsigereiben dübörgő-fortyogó ideg-üvöltésével belépett az előszobába. A háznagy-MI nem üdvözölte, úgy látszik kiszámította, hogy nem kíváncsi rá. A falak is üresek voltak most. Helyes! Szertartásosan le és elrúgta a sportcipőit: aztán közben eszébe jutott, hogy ma minek vegye le. Nem baj, ez volt az utolsó alkalom. Nem gyerek ő már. Aztán egy pillanatra újra elbizonytalanodott, összerezzent, önkéntelenül behúzta a nyakát, ahogy tudatosult benne, hogy hazaért, és ez az a frissen felhúzott, sok tízmillióba került otthon, ahol momentán a szüleivel lakik: a ház, és benne összehordott luxus-mindenük, mint valami pénzből és mulandóságból ácsolt emlékműve a családi életnek, most fenyegetően tornyosult fölé. Kétségei egy megint egy pillanatra az EX3 és az SPC99 hatásának csillogó és izgalmas árja fölé emelkedtek. Előkotort egy gyűrött dobozt, és rágyújtott egy cigarettára, a jó öreg nikotin segítségével végre legyűrte ezt az undorító gyengeséget is. Noha apja „az idegtől’ „ – ahogy haverjainak lesajnálóan, röhögve mondta - a pénzkereset kényszerétől, az önmagából kizsarolt életnívóért megtörve dolgozott, és morzsolta le az egyforma, hatalmas felelősséget igénylő munkanapokat, egy hulladék-újrafeldolgozó iparban piacvezető cég vezető mérnökeként; egymás után, csikkről gyújtva meg a következő cigarettát; és anyja is nem kisebb mértékben fújta a füstöt, meg adagolta önmagába a T77-et, akár éjjel 3-kor is felkelve, a kertben álmatlanul kóborolva, a csillagos égre bámulva, onnan várva a reményt, ihletet és megváltást; azért a lakásban a jó öreg, elavult, de azért még kurvára fáin dohányzást önmaguk és D. számára is tiltották. De D. most ezzel nem foglalkozott. Ma nem fognak ordítani vele. Ma, illetve mától ő fogja megmondani merre hány méter a továbbiakban.

Rápillantott a teljesen hagyományos, minden tárgy-augmentációt nélkülöző antik faliórára: mindjárt vasárnap 18.00 óra. Úgyis enne valamit, apja és anyja, meg a hülye húga már az ebédlőben az asztalnál ülnek. D. zsebéből elővett egy zacskót, abból pedig egy fekete színű, cigarettásdoboz méretű interfészt. Az előszobaszekrény mellett volt egy kis, mahagóniból készített, kijelzőréteget nélkülöző ajtócska. D. kinyitotta, majd mögötte lévő szervergép autentikációs burkolatához tartotta a tenyerét. Persze a szerver burkolati zárjai nem oldódtak ki. D. erre a fekete dobozt helyezte a szerver előlapi burkolatára, majd látótér-kijelzőjén elindította a vírust. A szerver burkolati zárjai azonnal felpattantak. Most már nincs visszaút, röhögött fel halkan, színpadiasan nyekeregve, mint az az ostoba kutya abban a rajzfilmben , amit annyit nézett kiskorában. De most nem volt tehetetlen, hanem a hatalom borától részegült, amely száguldó adrenalinnal mosta el a kétségeit. Félrehajtotta a fedelet. Mögötte nyolc darab üres processzorkártya-bővítőfiók volt látható, és az ezekhez tartozó személy-augmentációs komputerekből az 1-es, 2-es, és 4-es volt jelenleg aktív, a 3-as inaktív volt, a bejelentkezési folyamat folyt éppen a 3-asba. Az első számú fiók volt az apjáé, a második az anyjáé, a negyedik a húgáé, a harmadik pedig az övé. Az apja, anyja, húga, és ő ezeken a számítógépeken keresztül kapcsolódott a házvezérlő mesterséges intelligenciához, aki generálta nekik a tér és azon belül az információk megjelenítését, adagolta a gyógyszert és élénkítő, tudat-fókuszáló, meg nyugtató szükségletüket, összekapcsolta koponyaalapjukba implantált neurális interfészeiket, meg szerv-vezérlőiket az Internettel. Tette általában mindazt, ami a ma az embert, 2042-ben, az egy negyedszázaddal korábban élt emberekhez képest isteni hatalmúvá és erejűvé teszi, aki irányítja saját létét és evolúcióját minden áldott nap.

D. szórakozottan, arcán egy középkori inkvizítor szadisztikus nyájasságával, előtúrt három darab processzorkártyát nadrágja zsebéből. Hosszan nézte rajtuk a feliratokat, mintha a látványt a tudatába akarná a régi módon, „Fényképmemória v2.2.8” típusú augmentációja igénybe vétele nélkül mindörökre rögzíteni, majd vicsorogva egymás után bedugta őket az 1-es, 2-es és 4-es foglalatokba. A 3-ast üresen hagyta. A kártyák beolvasása, a programok végrehajtásának előkészítése megkezdődött, olvasta le a látóterében, illetve látta a kártyaolvasók melletti ledek vibrálásában. Megtette, ami biztonságot ad számára. Becsukta a szerver ajtaját, újra ráhelyezte a leolvasóra a fekete dobozt, de arra most rátette a tenyerét. A szerver, - gondolta jéghidegen D. -, az enyém! Itt az ideje, hogy a kedves családja is megtudja, hogy kinek mi a dolga. Nekiindult a lépcsőnek, de biztonság kedvéért még beküldött 0,1 mg SPC99-et, hogy bátorsága tetőzzön a következőkhöz, illetve elindította neurális komputerének médialejátszóját is, hogy csak a tudatában dübörgő zene elűzze félelme maradékát is.

A Szent Családi Ebédlő az első emeleten, a nappalival összenyitva helyezkedett el. Ott ültek az asztalnál már mind a hárman. Apja ült az asztalfőn: szemei vizenyősek voltak, a híreket olvasta-nézte a látótér-kivetítőjén, mint mindig: mintha nem látná és hallgatná őket meg, félóránként vagy nem volna jelen rajtuk egyes este a teljesjelenlét-videón, a kivetítőszobájában. Haja ősz volt, háta kissé már hajlott a gondoktól, keze alig észrevehetően remegett, amelyet D. már régen kiszúrt az „Ügynökszem” app-al, amivel az utcán ő észre sem vevő, felturbózott szépségük nárcizmusát élvező picsákat röntgenezte, és közben azon gondolkodott, hogyan erőszakolná meg őket: minél szebb és elbűvölőbbre alkotott volt valaki, annál brutálisabban. Noha az idősödő és megfáradt, ősz hajú és szomorú tekintetű ember látványára egy pillanatra elöntötte a szánakozás, ezt azonnal letörölte, összetörte magában: végül is ez a túlhajtott pénzéhes féreg csupán a nevelőapja. Anyja éppen a zöldséglevest tette az asztalra, arcán mosolyt amióta eszét tudta D. még sosem látott. Most is elszomorodva bámulta D.-t. Holott mindene megvolt: a guruja hetente, és azon kívül 18 telepített MI-mentor szoftvere, a feng shui-tól kezdve, a személyes sámánjáig a neurális interfészének memóriájában; sminkállomása, bejárónője, meg két takarító-drónja, amelyeket csak utasítgatnia kellett. Legdivatosabb ruhái és cipői, kivetítővel és anélkül: Manolo Bhlanik-tól Prada-ig, Tommy Hilfiger-től Replay-ig; évente két plasztikai kiegyenlítő plasztikai műtéte, vértisztító kúrája és szépészetvezérlő-frissítése, a bankszámlájára és a befektetési számlájára kerülő felsőosztályi járadéka férje jóvoltából, meg a nemrég telepített „GWomenPower” orgazmus implantja, csak éppen az egysége nem volt önmagával. Húga, féltestvére ügyet sem vetett rá, behúzódott elutasításának szinte tapintható páncéljába. Felsőjén villogva tekeredett egy sárkány, amelyet egy hatalmas kétkezes karddal felszerelt harcos lovagolt meg, a szoknyácskája búzamező megjelenítéséről váltott egy ligúriai tengerpart fotójára, ahol mindannyian a múlt évben voltak. Körmei tökéletes ívelésűek voltak: múlt héten kapta meg ezeket az újakat, cserélte le a vele született és nőtt eredetieket fájdalommentes nanosebészeti beavatkozás eredményeként névnapjára. A születésnapjára, az éppen már nanosebészetre alkalmas kort elérve a melleinek alakját korrigáltatta, noha még semmilyen fiú sem látta azokat, de érzésre, az általa telepített stílustanácsadó és mentor appok hadseregének éppen egyező véleménye szerint „miért ne lehetne még szebb”, nyilván. Ő a családi asztalnál egy szépségvetélkedőre szánt teljesjelenlét-önvideót posztolt ki éppen: elméjében formált, neurális transzmitterén keresztülformált szavai nem hagytak helyet számára másnak, de azért észrevette a belépő D.-t, és tekintetén a lenézés és utálat keverékével fogadta.

D. nem köszönt. Szilaj volt: hajtotta az extra adag EX3, az SPC, meg a két órával korábban a haverja által letöltött, neurális számítógépén a háttérben futtatott, egy mozambiki szerverről lehúzott agypörgető szoftver, amelyre ráküldte odalent a koktélokat. Odalépett az asztalhoz, kirántotta a széket, ledobta magát, nagyot slukkolt, majd a füstöt torz mosollyal az arcán belefújta húga arcába, aki ettől a meglepetéstől megkövülten tiltakozni is elfelejtett. D. enyhén, de számára nagyon is kellemesen remegett, vibrált az EX3-tól és az SPC-től, ahogy azok mostanra totál leértek. Figyelmesen elindította a programot, a látóterében, de azért élvezte a döbbenet és düh látványát családtagjain, miközben a szoftver indulását figyelte: ugye biztosan elindul?

- Kisfiam, talán köszönhetnél, és már számtalanszor megkértelek, hogy ne dohányozz idebent, ha már nem tudod megállni! – mondta anyja, miközben próbálta visszafogni, hogy hangja ne csukljon el. Közben nevelőapja is észhez tért: a hírműsor képkockáit háttérbe tolta, majd régen romba dőlt tekintélyének romjait valahogy újfent feltámasztani próbálva odafordult D.-hez, keze ökölbe szorítva is remegett (pedig a házszerver már vélhetőleg elkezdte adagolni számára a beállítót és kedélyjavítót.)
- Ha még egyszer feljössz ide cigivel, Isten bizony beleverlek a falba! Ja, és mától felére csökkentettem a zsebpénzed, meg csak figyelemfokozót fogsz tudni tölteni! Mit képzelsz tulajdonképpen te kis szar? Én vagyok az apád: segged alá teszek mindent, és így hálálod meg? Mit képzelsz te magadról? – apja már ablak-remegtetően ordított, folytatva a triádát, húga befogta a fülét, az anyja pedig dühtől remegve bátorító szándékkal állt apja széke mellett. D. merev arccal tudálékosan mosolyogva, lenézően bámulta őket, és hallgatta ezt a sokszor hallott, sokféle formában neki célzott, de mindig ugyanolyan ostoba szöveget, közben zsebéből az asztalra tette a fekete dobozt: ujjait rátette, nézte ezt a három szerencsétlen hülyét, közben felületén billentyűzött ujjaival.
- Elegem van belőled! Elegem van abból, hogy állandóan ugatnom kell neked mindenért, hogy mit ne csinálj, és mit csinálj! Takarodj fel a szobádba azonnal, amíg akkora pofont nem kenek le neked, hogy a fejed leszáll!
- Kisfiam, ez így nem megy tovább, mit képzelsz már megint magadról, hát nincs benned semmi jóindulat, másokkal, a családoddal szemben! Mivelünk, akik mindent megadunk neked, hogy lehet ilyet csinálni állandóan!
- Te egy akkora nulla vagy, hogy téged még ellenségemnek sem jelölnélek, egy szánalmas kis senki, kis pöcs vagy! A többi kis pöcs haverodnak a pofájába fújd a füstöt te szánalmas kis fasz! –tromfolta a visítva húga, miután előbbi döbbenete sötét tomboló dühé változott, közben 0,2mg Glitter-t indított útra az agyának homloklebenye felé. D. hallgatta ezt, meg a többit, nézte őket dacos vigyorral az arcán: a terített asztal és körülötte családtagjai látóterének lényegtelen háttere voltak csupán most. Sokkal fontosabb volt, hogy látóterének előterében az odalent betöltött szoftverek mindegyike sikeresen összekapcsolódott a kijelölt neurális vezérlőkkel, és ennek tényét látható hatás nélkül visszaigazolta diagnosztikai rendszerük, meg egyidejűleg a szerveré is. Mindhárom betöltési és integrálási folyamat 100%-ra ért, a kapcsolat a neurális vezérlőkkel teljessé lett. Erre vártam! D. elmosolyodott, majd a benne tomboló vegyi tornádó igazi kárörvendő röhögést buggyantott ki belőle: közben arra gondolt: nem fogom elbaszni, most már nem baszhatom el, és ti úgysem tehettek semmit!
- Nézzétek, még van pofája a pofámba röhögni! Ezt érdemlem? Na, most megkapod! – ugrott fel székéről apja és ugrott felé a haragtól emésztve, jól meglendítve kezét D. kárörvendésbe fagyott arca felé, hogy úgy képen törölje, hogy a székről is leessen.

Aztán, mintha egy vezetéket elvágtak volna, apja keze lehanyatlott, remegve markolta két kézzel az asztal lapját, be akarta fejezni, amit elkezdett, annyira be akarta fejezni, de izmai csak nem engedelmeskedtek. Nemcsak megmozdulni nem tudott: száját sem bírta kinyitni, beszélni sem volt képes. Egyedül a szeme a tekintete üzent tüzelve.
- Leülsz, és befogod a pofád! De felőlem állhatsz is, nekem tökmindegy! Tudod mit, ülj le inkább a faszba, még eldőlsz itt nekem, aztán hogy mész be nekem hétfőn dolgozni a picsába! – dörögte D., közben kezével a dobozon matatott. Apja, mint egy robot, mereven leült, ahogy D. kiadta a vezérlőn a parancsot.
- Kisfiam, mit képzelsz, hogy tehetsz ilyet! Hogy lehetsz ennyire szívtelen, ennyire gonosz! Követelem, azonnal hagyd abba azt, amit csinálsz! – lépett gyorsan és kétségbeesetten felé anyja, hogy ha kell, most már erővel elvegye valahogy azt a vezérlőt. D. kattintott egyet a felületén, és anyja mozdulata is megfagyott: karjai lehanyatlottak. Újabb kattintás: anyja leült a székére. Egymás mellé tette lábait. Kezeit az asztal szélére tette. Ártalmatlanná lett. Húga, aki a féltestvére volt, végre felocsúdott a döbbenetből. – Te szemétláda! - visította, pattant fel, fellökve a székét, rohant lefelé, hogy kiérjen az utcára, hogy a ház hálózatától biztonságos távolra kerüljön. Át kell érnem a szomszédba, gondolta. Elkésett, mint mindig: hozzászokva, jóllakva eltunyulva és belefeledkezve az augmentációra épült világ csillogásába és fényes lényegtelenségbe, elvétette a lényeget most is, vesztére. D. által irányított szoftver a lépcsőfordulóban előtt kapta el: térdre esett, fejét a lépcsőlejárat sarkába verte. – Maradsz itt! – üvöltötte D., majd őt is odamozgatta vissza a helyére. – Hogy viselkedsz? Fellököd a széket? „Erre neveltelek?” –utánozta D. anyját - Állítsd fel! - és húga már tette is ezt: akarata és dühe börtöne lett a rákényszerített mozgás. – Leülsz te is, egyenlőre a székre, aztán majd máshová is! – bődült el D., majd nagyot röhögött. – Na, társaságunk van! Előbb kellett volna indítanom, de mindegy, így is jó lesz! – A nappali ablakai elkezdtek befeketedni, majd megjelentek sorra D. haverjai: élvezve figyelték a jelenetet, mint ahogy figyelték a római polgárok a gladiátorokat az arénában, ezer évvel korábban: a semmit nem érő, hozzájuk képest másodlagos értékű életük közeli számukra izgalom nektárát hozó ellobbanását. D. egyelőre, lekapcsolta hangjuk integrálását a kommunikációba: majd később megbeszélik ezt, most csak zavarná a leckéztetést, amit elkezdett. Most már mind oda voltak ültetve az asztalhoz, odaszegezve székükhöz, testük D. és a házszerver által irányított ketrecében.

- Mindenkinek elmondom mi a dolga, mit tehet, és mit engedek meg! Először is, a szoftver integrálódott, úgyhogy kár lett volna hova rohannod, hülye picsa! - fordult húga felé. – Mivel integrálódott, működni fog házon kívül is! Tudni fogok mindenről, amit csináltok, plusz a szerverem ellenőrizni fogja, amit csináltok, nem csak itthon, hanem odabent is, ahova bemész dolgozni holnap, ahogy kell, mert szétbaszom a pofádat, te vén fasz! – fordult nevelőapjához. Haverjai hangtalanul röhögtek, ugráltak a nappali panorámaablakain aktivált kivetítőn. – Lehet bámulni a kamerát: bámuljatok csak bele mindannyian! – kiáltotta D. ahogy látta, hogy anyja úgy próbál bénultságát feszegetve fészkelődni, hogy látóterébe kerüljön a rendőrség, polgári védelem és Etikai Hatóság által kötelezően minden lakásba, és annak minden helységbe beszerelt megfigyelési végpontok egyikének. D. mosolyogva koppintott egyet a vezérlőn: anyja fájdalmas arccal székén összeroskadt. – Egy kis toxin. Jól generálható T-ből, meg másból, amit fogyasztasz. Csak hogy tud, hogyan kell viselkedni, kedves Anyám! Nem fog benned károsodást okozni, „szép, fitt és egészséges maradsz”! – gúnyolta újra. – Szóval ott hagytam abba, hogy nincs értelme ugrálni: a továbbiakban a kékeknek, a barnáknak, meg a többi kibaszott hatóseggeknek nem tetsző jelenetek helyett korábbiakból renderelt, és tökéletesen illeszkedő video részletekkel lesznek pótolva. Ha- ha- ha! Amikor nem vagytok itthon, akkor is figyelve lesztek: anyuci épp most kap ízelítőt, milyen az, ha okoskodni próbáltok: pofáztok erről, ami most történt, meg ami van! D. arcát elöntötte az indulat és a hatalom rozsdás sötétsége: - Neked is ki kell próbálnod, hiszen mindig mondtad, hogy mennyire fontos a tanulás, kedves drága Papa! – fordult apjához, felemelkedett, lekent neki egy pofont, amit apja neki szánt volna az előbb, visszaült és koppintott diadalmasan a dobozon. – Nézzük, hogyan tanulsz! – Apja felüvöltött, és a székről a padlóra esett, ott forgolódott eltorzult arccal, a gyomrára szorítva megbénított karjait. – Harsogó kacagás töltötte be az ebédlőt, meg jó pár szitok záporozott felé: D. bekapcsolta haverjait egy kicsit. Tetszik a nekik az aréna, állapította meg magában D., és diadalérzetét megkoronázandó a csökkenő EX3, SPC99 mellé útnak indított agya felé 0,2 mg drága és illegális K66-ot, amelytől (meg az előzőektől) úgy érezte magát, együttvéve, mint Nagy Sándor az isszoszi csata után, Cortez, miután hatalmába kerítette Montezumát, Pizarro amikor a cajamarcai ütközetben elfogta a sérthetetlennek hitt Atahualpát, Napoleon, mikor francia császárrá koronázta önmagát. Majd lekapcsolta barátai hangjának, szitkaiknak kihangosítását, majd kegyesen apja gyomrában a neurotoxin kiválasztást is. – Visszaülsz a helyedre! – parancsolta neki. Az idős férfi remegve, összetörten engedelmeskedett, a veresége teljes tudatától lesújtottan. Ez lett belőle és belőlünk – gondolta. Kezébe temette arcát. D. nem foglalkozott vele. – Te pedig takarodsz fel a szobámba! Levetkőzöl, mire felérek! Semmi trükk! – vakkantotta oda húgának, hangtalan haverjai felé fordult: - Felpróbálom végre ezt a kis kurvát! – Újra a húgának címezte szavait: - Tessék, erről elfeledkeztem, hogy emlékezetes és kellemes legyen az első. Persze elsősorban nekem! De ehhez az kell, hogy neked is majd jó legyen, legalábbis valamennyire! – mondta megmozdulni még képtelen, és hangosan zokogó féltestvérének D., és elindította a házszerveren húga számára a „PerfectTeenSex v.0.2.3” az Internet sötét bugyrából beszerzett programot, annak neurális és kémiai komponenseivel együtt. Húga könnyei lassan elapadtak: alvajáró módjára felemelkedett helyéről, arcára lassan kényszeredett mosoly került, ahogy a vírusszoftver elindult neurális számítógépén, és ahogy az általa nem kért vegykoktél kiválasztása megkezdődött. Elindult vánszorogva, hosszú mézszőke hajú, törékeny kis alvajáróként felfelé az emeletre, a szobájába. D.-ben is már elkezdett felfelé kúszni a szexuális izgalom: alig bírta türtőztetni magát. Elnézte haverjait a kijelzőn: megkönnyebbülten, és a felsőbbség pöffeszkedő kifejezésével arcán; érkeztek közben a tetszésnyilvánításaik a tudatába; barátai hangjai, kárörvendő és irigy nevetésük benne vízhangzott. Húga már felvánszorgott. Remélhetőleg jó lesz vele, gondolta D. – miért is ne lenne jó, ilyen cuccal az első sem lesz rossz, se nekem, de talán neki sem. Bár ez utóbbi végül is mindegy. Apja hangtalanul kezébe temette arcát, anyja hangtalanul sírt az asztalnál. – Na, majd lejövök kajálni, ha végeztem. – vakkantotta oda nekik. – Van egy kis dolgom odafent! Mész ki füvet nyírni, miután zabáltál! Idődbe még belefér, kapd össze magad! – vetette oda apjának. – Holnap estére pizza legyen! Nincs kedvem a bioszarjaidat zabálni! – irányozta be anyját. Haverjai kivetítését lekapcsolta, majd az emeleten mutatja tovább nekik, hogy merre hány méter, hogy fog feküdni szó szerint az elkényeztetett, nagyképű kis picsa. 50000 pont eddig, te jó Isten, Európában én vagyok most a legnagyobb, pillantott látóterében a verseny elmaradhatatlan diagramjaira. Elindult felfelé az emeletre. Két szakma van gondolta, röhögött fel károgva saját szellemességétől: basszak ma, vagy ne basszak ma! A nappali panorámaablakain újra beszűrődött a fény, az alkony fénye: a színek vibráló és elmúló sokasága omlott bele lassan a közelgő éjszaka obszidián-feketéjébe B. nemzetközi űrrepülőtere felett.

Nem lesz ki hallgassa a mesét

Pártunk és kormányunk meg kívánja védeni a’ zembereket a Facebook és társai káros hatásai elől, úgymond. Nem is kívánnék ennél jobban foglalkozni az un. „Digitális Szabadság Munkacsoport”, vagy micsoda nevű kormányzati gittegylet által összekaffogott dolgokkal, amelyek itt is megtalálhatók: https://itcafe.hu/hir/varga_judit_digitalis_szabadsag.html

Hát igen, pártunk és kormányunk propagandaügyekben nagy nehézségének néz elébe. Nevezetesen annak, hogy az internetet nem lehet általuk elvárt tartalmú vélemények szócsőjévé tenni. Ehhez kevés Mészáros Lőrinc, és egyéb érdemes NER-gázszerelők zsenialitása mellett az összeharácsolt pénzük is. Viszont a lojális, minden szart csont nélkül benyaló szavazóközönség, a 60 és a halál közöttiek viszont halnak kifelé lassan. Ahhoz, hogy a törpe Napóleon és bűnöző sleppje elkerülje az elkerülhetetlen felelősségre vonást, elsősorban az kell, hogy megfelelő számban beszopják a választópolgárok közül sokan az általuk a dicsőségről összetákolt mesét. És pont a leglojálisabb mesehallgató kör fogy. Ez baj.

De nagy bajban van a propaganda-atomfegyver, az uszítás és félelemkeltés platformja, a Goebbels-reloaded megoldás, a Soros óriásplakát-kampány is. Sikerült szerencsére túl messzire menniük, és a Juncker-Soros plakátok kibaszták a biztosítékot a brüsszeli, természetesen Soros által irányított tehetetlen és síkhülye bürokratáknál. Tehát a jövőben valószínűleg kevésbé lehet kitenni az utcára ilyen típusú vizuális környezetszennyezést. És a legfőbb probléma épp ezzel van: a magyar társadalom (idegenszívű) tömegei nem fogják nézni a Migráncs 1-et, meg a többi KESMA-szart: mivel annyira uniform módon túltolták a propagandát, és mivel a Facebook és társai tökéletesen elegendők (szűrési buborékjukban fenntartott) hírigényeik kielégítéséhez, tehát lehajtott fej a tömegközlekedésen, és a Hírfolyam pörgetése tökre elég számukra. Legfeljebb ez, ennyi juthat el hozzájuk, hogy látnak óriásplakátot, és megállókban citylight-box-ot: és ez a csatorna kezd beszűkülni.

Noha én aztán az internet szükségszerű rákjának tartom a Facebook-ot, egy vitathatatlan előnye (még) van: nem tehető a magyar fideszes politkai elit által kézivezérelt kommunikációs és információs médiummá. Nagyon zavarja ez a felcsúti törppapát, el is hiszem. Ő és a sleppje a 80-as évek „elzárhatom a stencilgépet” immár soha vissza nem térő korszakát sírják vissza. Nem véletlen, hogy egy pincsikutya harciasságával kaffognak a Facebook-kal szemben – noha kaffogásaikban van igazság, azonban ezek megoldása a legkevésbé sem lehet a feladatuk.

A Facebook Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett magánvállalkozás. Mint ilyen, szabadon eldöntheti, hogy hol és hogyan szolgáltat, és mely felhasználókat tűri el a platformján – még akkor is, ha a teljes fejlett világ gyakorlatilag nála lakik. Másrészt, mivel az USA titkosszolgálati céljait nagyban támogató projekt, ezért az USA hárombetűs szerveinek szabad bejárásuk van és lesz oda. Gondolj bele: a fejlett világ internetfelhasználói közül szinte mindenkinek van ott személyes adata, akkor ez érdektelen lenne az USA kormányzati szervei felé? Igen, tehát az USA és a Facebook Inc. közös célja, hogy ez a kedvező status-quo, a most látott helyzet fennmaradjon. Tehát a méltán világhatalomnak tekintett Magyarország, és annak zseniális (maffia) Kormánya izmozhat amit akar, a Facebook, annak roppant magánélet-invazív működése nem fog változni, mert ez az USA, és a Facebook Inc. legfontosabb célja.

A másik lehetőség a Nemzeti Arckönyv létrehozása, természetesen a gázszerelők intelligens karának segítségével, majd ide automatikusan a ’zemberek felvétele, természetesen a pártállam megfigyelési igényeinek megfelelő admin hozzáféréssel Kubatov Gábor és tsai., Olajszőkítő Pintér Sándor, meg bármely potentát által működtetett részére. Mindezek után a Facebook domain blokkolása a Nagy Nemzeti Tűzfalon. Ezzel el is értünk Kínához, és a társadalmi kreditrendszerhez, ami biztosan nagyon tetszene a fideszes elvtársaknak is, így például párt és Nemzet iránti hűség alapján osztott bankhitelek, vagy akár kommentek alapján emberek lesittelése igazán klassz és demokratikus volna, a fakenews csúcsra tolása mellett, Aczél György helyett Habony (Takony) Árpád vezetésével. Pompás lenne, nagy kár azonban, hogy nem lehet ezt így bevezetni. A Facebook penetrációja olyan nagymértékű, hogy annak lekapcsolása után a törppapa egy héttel bukott ember lenne, sőt lehet, hogy a sapkája is repülne. Ahogy egy bizonyos bácsinak Romániában, aki egy nénivel lett falhoz állítva. Tehát nagy a baj fideszéknél, örüljünk ennek: noha a Facebook maga a digitális térben elhelyezett intenzív képzőhelye a nárcizmusnak és mások manipulálásának, a képmutatásnak és irigykedésnek, általában a szociopátiának, egyben a Szabad Európa Rádió mai megfelelője is. Ahogy az internet más helyei is azok, vagy azok lehetnek, a Reddit-től kezdve, a Twitter-en át, bármely portálig és médiumig, különösen akkor, ha külföldi szerverről van szolgáltatva. Nagy szabadság ez. Ennél kisebb kommunikációs headroom is döntően hozzájárult a Kádár-rendszer összeomlásához. Nincs miért panaszkodnunk e téren.

Kutyaharapást szőrével, avagy a dashboard-fétisizmus és a harmónia

Az okosórák lényeges funkcióinak egyike az alvás figyelése, monitorozása. Nem is okosóra e nélkül a termék. Viszont mielőtt elaludnánk, utolsó dolog, amit látunk, az a mobiltelefonunk kijelzője. Rajta pedig a megszokott addiktív formában, megállíthatatlanul koncentrálva mindaz, amiből most ki kell, hogy maradjunk az alvás kényszerű szükségessége okán. A másutt-univerzum, a maga mesterséges feldúsítottságával.

Szánalmasan nevetséges, és egyben mérhetetlenül tanulságos mindez. Szerintem több dologra rávilágít.

1. Olyan problémát próbálunk megoldani, amely amúgy – eltekintve a tényleges alvásproblémákkal rendelkező emberektől – amely nem is jelent volna meg, vagy legalább messze kevésbé lenne jelen. Értsd, egy eszköz túlhasználatából eredő személyes és élettani problémákat logikailag ugyanolyan eszköz használatával akarjuk kezelni. Végső soron az említett okosóra, okoskarkötő csupán perifériája a mobiltelefonnak. Tágabb értelemben: azt hazudjuk magunknak, hogy egy eleve túlhasználatot bátorító eszköz kellemetlennek, netán explicit egészségtelennek érzett túlhasználatát önmagában, ugyanazon értelmezési és funkcionális tartományon belül kezelni fogjuk tudni. Pont ezért nem fogjuk tudni kezelni azt eredményesen. Ez pontosan az a fajta látszólagos függőség-csökkentés, hogy a dohányos csökkenti az elszívott cigaretták számát, amitől ő azt gondolhatja, hogy ezzel ő „kevésbé” függő. De ebből a helyzetből könnyű visszalendülni a korábbi mennyiséghez, illetve mivel a nikotinhiány épp ugyanolyan marad, jobban inhalálja, amit szív, tehát ugyanott vagyunk. Mi nyugati emberek nem szeretjük a radikális megoldásokat, csak a kényelmet, illetve a kognitív disszonancia ilyenfajta fájdalommentes feloldási megoldásait, majd csodálkozunk és bosszankodunk, hogy valós eredményeink nincsenek.

2. Jelentősen fontosabb, hogy testi funkcióink gépi megoldásokra történő kiszervezésétől azt várjuk, hogy jobban megértsük önmagukat. Holott nem teszünk mást, mint éppen az ellenkezőjét. Az önmagunkra figyelés képességét tovább erodálva, és önmagunktól e lehető legjobban hozzánk tartozó tényezőket még inkább elszigetelve egy technikai szolgálatásba szervezzük ki. Ezzel egyben lemondunk arról, hogy jobban megérthessük, jobban érezhessük önmagunkat. Persze e szolgálatátok pontosan azt hazudják számunkra – nem szándékoltan, hanem logikájukból adódóan – hogy a kiszervezéssel, számszerűvé alakítással éppen e megértés teljessége fog növekedni. Avagy elgondolkodtál-e azon, hogy ugyan alvásod alakulásának mennyiségekkel jellemezhető, absztrakt, leltárba szedett, részletes, számszerű paramétereit meg fogod tudni hiánytalanul az e célra konfigurált dashboard-on, mindenfajta diagrammal kiegészítve, amit csak kívánsz. Azonban ebben az adat-tömegben semmi sem lesz abból, ami valóban személyes: hogy valójában miért aludhatsz rosszul, és te belül hogyan érzed magad ettől. Ehhez ugyanis azt kellene tenni, hogy önmagadra fókuszálj, és ebből az elmélyülésből megérjenek számodra a valóban érvényes válaszok. Azaz megismerd önmagad, önmagad által. A mobiltelefonod kijelzőjén ezzel szemben rengeteg adatot fogsz látni, szépen prezentált formában, és könnyen fogyaszthatóan tálalva tudatodba készen beöntve. Csak nyelni kell, készen kapod, mint ahogy a sok, első látásra fontosnak tűnő, de valójában életed alakulást tekintve tökéletesen felesleges szemetet a Hírfolyamon. De tényleg ez a lényeg és ez a teljesség? Így a nagyon hipszter alvási infografikákban semmi sem lesz ezekben abból a minőségből, amit akkor tapasztalsz meg, amikor reggel felébredsz, és ahogy akkor érzed magad. Avagy: érzed magad attól jobban és boldogabban, hogy tudomásul veheted alvásod minőségének mennyiségekre átfordított csontvázát? Nem? Hát, ez a baj. Ezért nem leszünk boldog kiborgok. Világunk minden, személyiségünkhöz és lelkünkhöz történő aspektusának újabb és újabb analizálható és technizálható egységekre történő erőszakos szétfűrészelése nem fog minket sem boldogabbá, sem jobbá tenni, hanem csak új félelmeket és új kétségeket fog létrehozni. Amelyek rombolása ellen tovább fűrészelünk, mert hátha a még újabb analitikus tudás majd megvéd minket – önmagunktól. Végül mindent tagadhatunk, ami a nem elemezhető technológiai síkon, így jutunk el a teljes kétségbeesésig – de legalább jó technológiánk van, ami ezzel semmit sem fog érni.

Most még csak az alvást értékeljük így. De mit ad vissza e mennyiségi értékelés? Hogy korábban kellene lefeküdnünk, mert a cirkadián ritmusunkat teljesen szétszedi, ha éjfél előtt tesszük le nagy nehezen a mobiltelefont, hiába a kék fényszűrő app, és tessék, itt van mindez a diagramokon? De ettől nem fogjuk magunkat jobban érezni, kialudni önmagunkat. Nem, mivel csupán tünetet akarunk ilyen tessék-lássék módszerrel kezelni. De rövidesen több új technikai lehetőség nyílhat további testi funkcióink mennyiségi és számszerűsített kiértékelésére. Például mai technológiai színvonalon könnyen lehet monitorozható az ember hímeknél az erekció – kiváló, színes, szagos, diagramok és infografikák tehetők ki a hasonló nagyon hipszter és profi dizájnnal rendelkező applikációban leprogramozott dashboard-ra, a mobiltelefonra. Nem kell hozzá testbe épített számítógép, Bluetooth, meg Personal Area Network akárhányas iterációja az IEEE közreműködésével. Nem véletlenül hoztam ezt példának. Az erekció és általában a közösülés kifejezetten olyan tényező, hogy mindenfajta zavaró gondolat, illetve kifejezetten az annak maradéktalanul elvárt teljesülésére irányuló tudatos koncentrálás éppen azzal ellentétes eredményt fog elérni. Hanem épp az ellenkezőjét. Feszültséget kelt, mert absztrakt, általunk kreált teljesítmény mennyiségnek kell megfeleltetünk egy testi minőséget, egy olyan ősi és ösztönös tényezőt, ami a lehető legtávolabb áll a fűrészelés és kiértékelés párostól. Igen, itt látszik a legjobban, talán a leginkább szembetűnő módon, hogy mennyiségi tényezőre és nem jelen átélésére történő koncentrálás nem eredményezi a jelen még jobb, még teljesebb átélését, hiába próbáljuk azt mesterségesen felerősíteni technikai megoldásokkal. Szemben azzal, aki képes önmagát átadni a pillanat minőségének, bármi legyen is az. De említhetek egy teljesen más dolgot, ami ugyanide fut ki: egy naplemente megkapó szépségét, vagy az éjszakai felhőkön átvilágító Hold földöntúli harmóniáját sosem lehet a legmélyebben, teljességében átélni – ha a pillanatban azon igyekszünk, hogyan mutasson az a lehető legjobban a fényképen. Azaz elvágva magunkat az átélés minőségétől. A két tényező evidens módon, kölcsönösen kizárja egymást. Vagy átéled a jelent a legteljesebb mélységében, vagy technikai megoldásokkal megpróbálod emelni az átélés mélységét, és ezzel pont attól kerülsz távol, hiába kapaszkodnál abba. Vagy ember leszel abban pillanatban, ami akár meghatározó lehet további életed számára, vagy kiborg, aki elzárod és kirekeszted magad ebből a nagyszerű pillanatból. Erőfeszítéseddel, és a pillanatba beszuszakolni kívánt technikai megoldás mesterséges természetellenességével párhuzamosan. Most még dönthetsz, most még ebben a döntés rajtad múlik, mert még nem nőttünk össze technológiánkkal elválaszthatatlan módon. Óriási szabadság ez, és lehet, hogy a legutolsó.

Cellebrite UFED és a Skót Rendőrség

A Skót Rendőrség nemrégiben bejelentette: 41 darab olyan célszámítógépet rendeltek, amelyek alkalmasak mobiltelefonokon található adatok elérésére, azok kiolvasására, mentésére. Mégpedig olyan formában, hogy a beavatkozásnak nyoma nem marad. Ezeket a kiváló eszközöket egy háztartási klozettisztító márkanevének hangzását idéző Cellebrite nevű izraeli cég szállította. E vállalkozás azon tudományos pályán fejti ki nemes tevékenységét, amelynek területe informatikai eszközök, rendszerek és technológiák kompromitációja. (Lásd. pl.: https://www.infosecurity-magazine.com/news/scottish-police-deploy-cellebrite/ vagy nézd meg az önfényezésüket: https://www.cellebrite.com/en/ufed-ultimate/)

Azzal indokolják e kiváló és nyilván minden esetben társadalom-segítő célokra alkalmas forensic eszközök beszerzését, mivel „a mobileszközök ma óriási tárházai a szenzitív adatoknak, amelyek képesek lehetnek gazdag információkat szolgáltatni azok tulajdonosairól”. A Cellebrite eszközével például meg lehet nézni, mely üzenetek mentek ki és jöttek be amúgy end-to-end titkosítást alkalmazó csevegőapplikációk esetében, illetve – most jön az igazán jó dolog – be lehet lépni a felhasználó bármely netes szolgáltatásába. Tehát képzeljük el, hogy a bent szolgálatban lévő törzsőrmester elvtárs bejelentkezett a Facebook fiókotokba. Pont úgy ahogy ti, a te adataiddal, pontosan úgy, mintha te kezetekben lenne a mobiltelefon. Tetszik, mi?

Szerintem meg a kurva anyjukat. Elmondom miért. Ugye, ezek a szenzitív adatok, megtalálhatók asztali számítógépen is, amelyek az emberek úgynevezett otthonaiban találhatók meg. Na most, ha ezekbe be akarnak nézni, ahhoz kell házkutatási parancs. Ezzel szemben Kovács II. János főtörzsőrmester skót megfelelője simán belenézhet a delikvens telefonjába, csak úgy, még ha semmi oka sincs erre. Pontosabban: megnézhet olyan tartalmakat is, amelyhez abszolúte semmi köze a nyomozás tekintetében. Mivel mindenhez hozzáfér. Potenciálisan megvan erre a lehetősége, és ez a lényeg. Mivel a magánszférát, mint fizikai teret jogszabályok védik, és annak hatósági ellenőrzése ezért korlátozott. A magánszféra által lehatárolt térben helyezkedik el az az informatikai eszköz, amit PC-nek hívunk. Otthon a laptopod például. Mindez viszont ezzel a precedens értékű dologgal nincs meg mobileszközök esetében, legalábbis innentől Skóciában. És igen, nyilván a magyar rendőrség és a szolgálatok is vásárolhatnak a Cellebrite-től. Miért is ne.

Az eset kiválóan rámutat arra, hogy feltegyük a kérdést: a mobiltelefonokon tárolt igazán személyes információk mennyiben személyesek, és mennyire védendők, amennyiben ezek személyesek. Perspektívába helyezem: tegyük fel, hogy ez a fantasztikus informatikai technológia eljut oda, hogy mindaz, ami ma mobileszközkön található, sőt annál messze több minden, neurális, agykéreghez kapcsolt számítógépeken lesz megtalálható és működtethető. Ebben az esetben akkor az államnak joga lesz, azaz jogot alkothat ehhez, ahogy tetszik neki, hogy valamilyen, jogszabályba préselt indokkal, bárkinek bármilyen tudatában megtalálható információhoz hozzáférjen? Tehát, akkor a saját tudatom illetve a neurális számítógép által tárolt információk hozzáférése esetében hol lenne egy olyan határ, amelynek megfelelője ma a magánszférák esetében megtalálható és érvényesül, éppen azért, mert ennek tiszteletben tartását több mint 100 évvel ezelőtt kivívták? Röviden: tekinthető-e a mobiltelefon magánszférának, és rendelkezhet-e azzal teljesen egyenlő védelemben? Avagy – figyelembe véve egy represszív, autoriter rezsimet, vagy csak simán egy bizonyos kelet-európai latorállamot – mennyiben lesz használható ez a technológia arra, hogy alapvetően ártatlan embereket vegzáljanak, ilyen-olyan, az adott retkes illiberális államban összetákolt jogok alapján a hatalom részéről? És minden más helyen: mennyi sok fals pozitív, túlmozgásos és alapvetően teljesen jogtalan belenézegetés fog produkálni egy darab valódi bűnözőt?

Azt kívánom a Cellebrite eszközét valódi nyomozati célra, vagy illegálisan, rekreációs céllal, miért-is-ne alapon használó skót rendőröknek, hogy lehetőleg jó sok teljes flash titkosítással rendelkező mobiltelefonnal találkozzanak, mivel annak megkerülésére elvileg ez a megoldás sem valószínű hogy alkalmas. Ugyanakkor bátorítom például Veracrypt fejlesztőit, hogy szoftverüket portolják Androidra és iPhone-ra. Valamint javaslom olyan applikációk kifejlesztést, amelyek egyfajta killswitch-ként funkcionálva egy mozdulattal a telefon működését felfüggesztve titkosítják a teljes belső memória és SD kártya tartalmat – összedolgozva a flash titkosítással. Lekapcsolt kijelzővel, tök kikapcsoltnak látszó mobiltelefonon működve e kritikus helyzetben.

Amúgy a skót rendőrség szóvívője aki valószínűleg nyilvánosságra hozta ezt a remek közbeszerzést, egyszerre ökör és angyal. Ökör azért, mivel ezzel egy támadási lehetőségüket hozta nyilvánosságra, amelyet innentől figyelembe tudnak venni a valódi bűnözők is. Főleg pedig ők, különösen a szervezett bűnözés. Könnyen lefeljeszthető egy teljesen egyedi end-to-end titkosítást alkalmazó applikáció, amely abszolúte mindent titkosít, forkolva egy már meglévőről. Security as obscurity. Angyal azért, és ez okból mérhetetlenül hálásak lehetünk neki, mivel így lehet ellenlépéseket tenni ebben a fegyverkezési versenyben, ahol a kormányzati oldal és a gazdasági szereplők a magánszférában akarnak korábban elképzelhetetlen pozíciókat szerezni, még inkább kiüresítve és egyidejűleg kontrollálva azt, kiszolgáltatottá téve minket a hatalomnak, egyben pedig növelve a gazdasági függőséget. A fegyverkezési verseny másik szereplői pedig e terület védelmét kívánják erősíteni és digitális technológiáknak megfelelően kiterjeszteni azt. Ide sorolom én is magamat. Mindezek okán szeretnék némi önkéntes promóciós aktivitást kifejteni a Cellebrite számára. Íme:

killit.jpg

(Megjegyzés: természetesen a „Cellebrite” mint kifejezés triggerként funkcionál a Five Eyes országok nemzetbiztonsági adatgyűjtő rendszerei esetében, így e blogbejegyzés is magasabb megfigyelési és kiértékelési szint alkalmazását fogja indukálni automatikusan az üzemeltetett informatikai rendszereknél. Különös tekintettel a koronaékszerre, a GCHQ-ra, na meg a World Backup-ot is üzemeltető fantasztikus NSA-ra. So, fuck off!)

süti beállítások módosítása