Az internet annak idején, amikor még ARPANET-nek, hívták, illetve nagyjából a 90-es évek végéig szűk körben alkalmazott kommunikációs csatorna volt. Mint ilyet, a tudományos élet elitje használta, mégpedig meghatározó mértékben szakmai, professzionális célokra. Ebből a kiindulópontból ezért az internet korai teoretikusai azt gondolták, hogy ez, és csak ez a működés fogja a modern társadalmak közel teljes terjedelmét áthatni – mindenkit, aki ezzel az új médiummal kapcsolatba kerül. És ez mindenkinek nagyon jó lesz

Akkora orbitális nagyot tévedtek, hogy pont az ellenkezője valósul meg, és fog valószínűleg még inkább megvalósulni. Az internet szükségszerűen fog az önkényhez vezetni, valamint társadalmi működésmódok ma ismert formáinak széteséséhez. Mindenki szépen, kellemesen belehülyül az érdeklődésére és félelmeire targetált, személyre szabott hülyeségekbe. És ennek eredményeként szűrési buborékjaikba húzódott, abból kiacsargó emberek fognak egymással üvöltve szembeszállni az online szférából indulva, illetve egyben befolyásolni, manipulálni másokat, akik még nézőpontjuk szerint megpuhíthatók, vagy nem köteleződtek végérvényesen valamely elvrendszer, azaz szűrési buborék mellett.

Az előzőleg említett korai internet-teoretikusok első tévedése az volt, hogy átsiklottak a felett, valahogy adottnak vették, lényegtelennek tekintették a következőt: az ember valószínűleg végtelen mennyiségű információt képes befogadni, analizálni, átgondolni, következtetéseket levonni. Valójában az az információs környezet, amelyről levonták ezt a következtetést összehasonlíthatatlanul szűkebb volt ahhoz a dinamikához képest, amilyen dinamikával ma bármelyik Gizi néni Hírfolyamára érkezik a szemét. A hírportálokon keresztül, az úgynevezett ismerősök mindennapi okos, vagy félhülye megnyilvánulásain keresztül, a különböző egyéb, főleg képi és mozgóképes formában özönlő baromságokig. Noha, a ki mit és miért írt rám, illetve a „kiscica a gombolyaggal” típusú giccsecskék fullasztóan töméntelen mennyiségének kognitív feldolgozásához egyenként messze-messze kisebb kognitív kapacitás szükséges, mint a bergengóciai erdei nünükék 6. kromoszómájában található ilyen és olyan gének fehérjeszintézissel, meg molekuláris dinamikával kapcsolatos információinak átrágásáig, azért azt láthatjuk, hogy a mennyiség az előbbi esetben elsöprő. És erre azért Gizi néni nem biztos, hogy fel van készülve agyilag, noha a viselkedési függősége úgy rángatja nap mint nap, óráról, órára, percről percre, ahogy az  Mr. "Dumb Fucks" Zuckerberg számára a lehető legmegfelelőbb, és jelen technológiai szinten a lehető legjobban megvalósítható.

A Nagy Teoretikusok második tévedése az volt, hogy azt gondolták: az internet mindig megmarad valamiféle fennkölt, tudásközlő médiumnak. Holott éppen ők maguk dicsőítették azt a tulajdonságát, hogy bármilyen információ bárkivel megosztható lehet. Igen, de ők azt gondolták, hogy hogy az információcsere teljes köre ilyen fajta fennkölt tudások elosztása lesz – és semmi más. Micsoda tökéletes ellentmondás, ma láthatjuk igazán. Nagyon szűk és speciális kör ilyen típusú működését általánosították teljesen hibásan. Az internet Korai Elitje, tehát ezek a mérhetetlenül okos emberek érdeklődése és ezzel online tevékenysége egyáltalán nem állítható párhuzamba olyan, mérhetetlenül ostoba emberek elsöprő tömegének érdeklődésével, vagy agyöblítő érdektelenségével, akik körülbelül a funkcionális analfabétizmus határán egyensúlyozva, egy összetett mondatot kimondani alig képesen használják ezt a médiumot, és gyártják rajta életük, jelenlétük, ostobaságuk szemetét maguk és mások számára. Tömegesen, és ezzel sajátos formát adva annak a sok lúd disznót győz alapon, létrehozva azt a masszát, amiből a különböző mértékben holdkórosok, mint a hülyeség hegycsúcsai és szigetei emelkednek ki. Ma az internet beállt a társadalmi működés standard formájára: tehát a gyökerek száma elsöprő. Sőt, az önmegvalósítás elismert útja igazi excentrikus gyökérré válni, és manipulálni mindenkit, akivel csak potenciálisan kapcsolatba kerülhet. Pszichopátia, szociopátia és narcisztikus manipuláció tömeges önképzőhelye lett ez az informatikai infrastruktúra. Így, ugyan ma még talán jobb eredményességgel lehet a bergengóciai erdei nünükék kromoszómáit vizsgálni nagyon fejlett kollaborációs eszközökkel, és még-még-méginkább fejlettebb tudásmegosztással. De a súlypontot messzemenőkig az fogja adni, amit a gyökerek tömege csinál, és ebből adódóan hogy mit kell az internettel csinálni, hogyan kell szabályozni, korlátozni, tömegmanipulációs eszközé bedarálni, általában emberek legsötétebb és legundorítóbb igényeinek kielégülési helyévé tenni, félelmeik eszkalációjára felhasználni. Példamutató sikerek születtek e területen: nagymértékben ennek eredményeként sikerült megválasztani a szőke, brillantinozott hajú faszkalapot a nagy víz túloldalán például. A kínaiak pedig pontosan császári stílusban alkalmazzák az infrastruktúrát, ahogy eddig több mint ezer éve tették, a mézesmadzag és korbács eszközét alkalmazva. Végül is Micimackó ugyanúgy császár, még ha semmi köze sincs a Csin-dinasztiához, és császári sárgát lecserélte vörösre. A kínai rezsim – ahogy várható volt – saját karmos markába fogta a manipulációt, és ezzel a kontrollt. De teszem azt, Kádár is pontosan így tett volna.  De ma mi sem panaszkodhatunk: noha a Törppapa nem közvetlenül a Twitter-nek, meg a net alapú manipulációnak köszönheti hatalmát, mint az arrogáns szőke baromarc, hanem mindannak, amit az internet következményeként megerősödött az elmúlt évtizedben. Amely pont éppen emiatt alakult ki. Ahogy a brillantinozott bunkó is. Megcsinálta választóinak a Nagy Szűrési Buborékot. Amíg a netről a szemét hitelessége nem lesz megkérdőjelezhető, a különböző nemzetállamok politikai működése ebbe az irányba fog tendálni. Nézzük, miért is van szükség a Nagy Szűrési Buborékra.

Mr. Smith, aki a bergengóciai nünükék kromoszómáival foglalkozott, mondjuk így, életének szűk területén kellett tudományos szakemberként, azaz információfeldolgozó gépként tevékenykednie. Ez a tevékenység azt jelenti, hogy ezen a szakterületen belül kellett pro-kontra állításokat mérlegelnie, mások állításait ellenőriznie, különböző nézőpontokból vizsgálni a dolgokat – azaz tenni mindent, ami a tudományos munka része. Ma ezzel szemben, az átlagemberre ilyen információk fullasztó mennyisége ömlik. Legyen szó például pro és kontra vegán étrendről, Magyarország szerepvállalásáról a második világháborúban, az Európai Unióról, párkapcsolatokról, vagy a csecsemők hozzátáplálásától kezdve a kaktuszok neveléséig, minden létező téma esetében egyszerre ömlik rá a teljes véleményspektrum, készen. A legvéresszájúbb holdkóros, rángatózó idióták által írt barmoságoktól kezdve, az ultraliberális, síkhülye, mindenbe beleszaró és mindennel kapcsolatban szkeptikus ugyancsak holdkóros idióták által odaböfögött szemétig. Azaz, amit Mr. Smith 1993-ban munkáján belül, és ehhez kapcsolódó képzettséggel megtámogatva kellett, hogy analitikusan gondolkodjon, a ma embere számára az egész életére vonatkozóan elvárt, reggel, ébrenléttől elalvásig – hiszen alapvetően nincs olyan témája az életnek, ahol egy dologról tett állítás ne lehetne azonnal és messzemenőkig kétségbe vonható mások által, főleg ha ezeket a másokra amúgy kurvára nem tartozó dolgokat lelkesen megosztjuk. És mivel kétségbe vonható, azonnal kétségbe is lesz vonva – anonimitás okán pedig messze durvább formában, mint szemtől szemben. Bármilyen értéket érzel pillanatnyilag magadénak, ennek totális megerősítését és egyidejűleg totális elítélését is meg fogod ismerni.

Hogy lehet így élni? Mi emberek nem vagyunk alkalmasak arra, hogy mindezt kezeljük. Mert amíg Mr. Smith esetében halántékverőér-kidagadásos szellemi csörtéket csak a nünükék kapcsán kellett megvívnia, napi egy-két email-t klimpírozva, és a folyamatnak délután 5-kor aznapra vége lehetett, tehát egész élete, és személyisége nem kapcsolódott ehhez, addig ma az egész életünk, minden létező értékünk relativizálódott. Kinek higgyük? Kinek a véleményére adjunk? Miért arra adjunk? De hát ez meg ezt mondja, az meg amazt ordítja. A drótok túloldalán manipulátorok egész serege várja, hogy az ő véleményüket tegyük magunkéve – minden weboldal és Facebook / Instagram böfögés mögött. És esetleg noha annak részleteit nem tárjuk mások elé, bennünk van: az annyi lehetséges út közül miért pont a miénk lenne az igaz? A kétség pedig óriási mértékben romboló hatású. Ez van ma.

Hát ez a magyarázat többek között Felcsút Géniuszának felemelkedésére is. Ez az ember nem tett mást csak ennyit: adok nektek olyan vonatkoztatási kereteket, amelyek mindig úgy lesznek mozgatva, hogy sosem kell magatokat vádolnotok, sosem kell gyötrő kérdésekre válaszolnotok. Én leszámolok nektek ezzel a kínzó relativitással, mutatok ellenfelet, akit azonnal le is győzök nektek: biztonságban fogjátok magatokat érezni, és főleg, nem kell ezekről a kényelmetlen dolgokról gondolkodni, meg bármit is mérlegelni, ami kényelmetlen lenne. Komplett infrastruktúrát fogok létrehozni arra, hogy azt halljátok mindenhonnan, (minden médiumból), hogy ti semmiről sem tehettek, és mi együtt erősek vagyunk. Minden mást ki fogok szűrni. Ennyi és nem több a lényege pártunk és kormányunk izomszag-alapú politikájának. Azaz készített egy szűrési buborékot. Mert, ahogy az internet tömegessé vált, és ezzel a vélemények is tömegessé, azaz minden megkérdőjelezhetővé lett, ez óriási frusztrációt hozott létre. Ő ezt csapolja meg, hatalma ebből ered. Ugyanezt teszi a brillantinos bunkó, Putyin, Micimackó: a frusztrációt keltő sokféleséget lecseréli készen kapott gondolkodási sémákra. Ennyit arról az elképzelésről, hogy majd az internet lehetővé teszi hogy mindenki racionálisan mérlegeljen. Hát, teszi a nagy lófaszt. Minél több információ van jelen egy témáról, annál inkább megnövekszik az igény arra, hogy ezekből a nem tetszőket félresöpörve egy dolog mögé álljon be valaki, és e téma tekintetében rázza a rácsot. Itt látszik az is, hogy újfent, e tekintetben is mekkora orbitális baromság a technológiai szingularitás, ahol úgymond mindenki minden információnak birtokában lesz. Isteni képességű és hatalmú emberként, mi bazdmeg? Még ezzel a semmivel sem vagyunk képesek megküzdeni.

És ebben van benne az internet jövőjének várható tragédiája. Tök mindegy, hogy az ember Magyarországon él, vagy a tengerentúlon, milyen elveket és értékeket vall magáénak, elengedhetetlen, pszichológiai értelemben totálisan szükségszerű, hogy személyiségének integritása érdekében ezeket érvényesnek érezze önmagára. Tehát mit fog tenni: szűrési buborékot fog létrehozni. Természetesen minél több egy adott téma kapcsán rendelkezésre álló, beözönlő, egymástól lehetőleg a legteljesebb mértékben eltérő információ , az adott témával kapcsolatos szűrési buborék annál erősebb és „sarkosabb” lesz, az adott személy pedig annál „szögletesebb”. Kompromisszumképesség megszűnik. Mire fog ez vezetni? Ebben a formában társadalmi széteséshez. Vagy jobb esetben hír és információminősítő rendszerek létrejöttéhez. Azaz, mindenki megoszthatja bármilyen flúgos agyszüleményét a neten. Csak éppen majd lesz ennek – és bármilyen hírnek – hitelességi pontszáma, amely mások véleménye alapján leképezi annak hitelességét. Így ugyanúgy lehet majd blogolni mondjuk laposföldes hülyeségeket – csak éppen a hitelességi szintje lesz közel 0. De egy ilyen, digitális aláíráshoz és cert-ekhez hasonlító hitelesítő rendszerek létrehozása egyáltalán nem célja a net arisztokráciájának, a drága Zuckerberg úrtól kezdve, meg a net baromságaiból politikai tényezőt kovácsoló manipulátor geciknek, mint Trump. Felcsút Géniuszának meg főleg nem. Itt tartunk most, és a vége egyáltalán nem látszik. Így lett a fennkölt internetből debilnet. Büszkék lehetünk. Meg erősek. Ja, és Soros, nyilván. Meg a reptíliánok. Na, dolgoznom kell, hol a Tik-tok?!!?!!!

(Igen, ezen a blogon nincs kommentelés. Ez az én szűrési buborékom. Ezt a blogot elsősorban saját magamnak írom, egyfajta cloud-storage-ként. De én is a korszak gyermeke vagyok – így, ahogy látod, vizet prédikálok és bort iszom.)