Mára a legtöbb ember valamelyik kezén kinőtt az Agy II., amelyen fut az Élet II.
Most már, és a jövőben egyre inkább az lehet a kérdés, hogy az Agy II. valójában több-e mint az Agy I. Ugyanígy, a leglényegesebb kérdés, hogy az Élet II. értékesebb-e, mint az Élet I.
Hát élet ez az unalmas szürke szemét itt körülöttünk, amikor minden olyan színes (szó szerint), pörgős, dinamikus, igényeidnek, komfortzónád fenntartása érdekében leszűrt és áramvonalas a Hírfolyamon, a Facebook és Instagram életszoftverekben?! Ugyanígy, van értelme bárkivel személyesen beszélgetni, ebben a minket körülvevő szürke szemét Élet I.-ben, ahol nem szívhatom vissza, amit kimondtam, nem nézhetem vissza, amit kimondtam, sőt a legfontosabb: nem ön-ellenőrizhetem a közlendőmet, amit majd ki akarok mondani, mielőtt kimondanám? Borzalom! Hiszen összpontosítanom kell a másikra, és közben agyamat arra treníroztam, hogy 10 másodpercnél több egy időben egy témára koncentrálás már-már fizikai fájdalom számomra. Meg hát, ha a másikkal kell hangokat kiadva beszélnem, akkor ez nagyon sebezhetővé tesz: például a hanghordozásom nincs a chat-ben, tehát ha amúgy utálom a másikat, mint a szart, és amúgy leghőbb vágyam, hogy lekopjon rólam, ezt egyből le fogja vágni, ha személyesen beszélünk. Hát még az arckifejezésemet! Hogy lehet ezt kibírni?! ☹ ☹ ☹
Az Agy II. a könnyű, kényelmes és pillanatnyi örömöt adó gondolatok bemeneti interfésze. Ezek mennek be az Agy I.-be, további kis kognitív igénybevételt igénylő feldolgozásra. Azért érdemli ki az Agy II. kitüntető címet ez az interfész, mivel egyre több lehetőséget biztosít arra, hogy az Agy I. számára kényelmetlen tevékenységeket átvegye, tehát a kognitív masszázsfotelt messzemenőkig fenntartsa. Így azonnal tudni fogod, hogy mely – amúgy utoljára II. Ramszesz koronázási bankettjén személyesen látott – ismerősödnek lesz ma születésnapja, és automatikusan azonnal oda is tolja a képedbe az üdvözlőkártya-generátort. Rövidesen kérésed nélkül el is fogja küldeni, jó lesz ez az MI. Eszedbe jutna-e enélkül az adott személy születésnapja? Aligha.
Agy II. két fő képességgel rendelkezik. Egyrészt észrevétlenül és következetesen építi kommunikációs komfortzónádat, amely szép kövér szűrési buborékként épül fel körülötted, nem csupán az explicit megosztott információkból, hanem a puszta használatból. Tehát hány másodpercig nézel egy képet a Hírfolyamon. Másrészt, kényelmed, komfortod érdekében, használatod intenzitásának megfelelően, egyre inkább leszoktat arról, hogy az Agy I. (és olyan szervek, mint Száj I. és Fül I.) által korábban rendelkezésre álló kommunikációs formákat alkalmazd. Ahogy láttad egy bekezdéssel korábban, ha ugyan még emlékszel rá. Kellett volna valami GIF-et, vagy valami mémet raknom helyette, nem igaz? Sajnos az élet nem minden aspektusa közölhető ezekkel, 10 másodperces, Tik-Tok kategóriás video formájában, de erről majd később. Az Agy II. által végzett „beszélgetéseid” a végtelenbe nyúlhatnak és fognak is nyúlni, holott emberként úgy vagy huzalozva, hogy szeretnél egy beszélgetésnek végére érni. Ugyanígy, a másikra figyelés is relatívvá válik, hiszen ha az életedet az Élet II.-re helyezed át, akkor rengeteg emberrel vagy köteles egy időben „beszélgetni”, hogy azok ne sértődjenek meg, és ennek eredményeként ne szigetelőd el, ne közösítsenek ki. Mivel a „beszélgetés” a másikkal bármikor megtehető, mindez a beszélgetések mennyiségének óriási növekedését, azok tartalmának lakonikus tőmondatokká trancsírozódását fogja eredményezni.
Mindez összességében azt jelenti, hogy a beszélgetés, mint minőség mennyiséggé válva fog értéktelenné válni, annak hosszával, és ebből adódó tartalmi érdektelenségének / értéktelenségének megnövekedésével. Az Agy II. ha a felszínesen, új felhasználóként nézzük, azt kínálja: meghitt kapcsolatban leszel mindenkivel. Ez egy minőség. Ezzel szemben ezt adja: meg kell felelned mások semmitmondó, fárasztó, érdektelen, benned ellenszenvet kiváltó beszélgetési igényeinek, és ebben te innentől kezdve soha semmikor nem tarthatsz szünetet! Azaz mennyiséget kapsz a minőség helyett. A „beszélgetések” gyártósorának szorgos munkásaként fogsz megfelelni mindenki azonnali beszélgetési igényének, bármilyen triviális, és főleg ezer-meg-egyszer már megosztott, körbement, volt már, kép giccsről is legyen szó, vagy arról, hogy ki mikor, mit, miért csinált, és hogy milyen véleményt képvisel erről a boly, amelyhez éppen tartozni szeretnél. Ezeket tekinted barátaidnak, holott a barátság alapvetően belülről megnyilvánuló transzcendens erejét és minőségét informatikai technológiák fogják számodra kiszámított módon, mennyiséggé alakítva, előkészítve prezentálni, hogy azok segítségével letudjad a barátságok fenntartását. De a letudást cserébe valódi barátságot vársz e rendszeren keresztül. Ez teljes ellentmondás.
Mindezeken túlmenően itt az Élet II. ami már szóba került legalább 3 perce, ami ugye Tik-Tok időszámítás szerint a múlt században történt. Emlékezni tudsz-e arra, amit írtam, vagy ez már nehezen működik számodra? Nem bántani szeretnélek, ez lényeges kérdés.
Az Élet II. a mi emberi, elsőre nagyon rafinált emberi cselünk az Élet I. legfontosabb, minden mögött megtalálható alapvető problémájának kezelésére. Ez a probléma a következő formában foglalható össze: transzcendens minőséget érezni, átélni a legmélyebb egyesülést önmagunkkal, és a minket körülvevő univerzummal csak a jelen megélésével, arra történő békés és fegyelmezett összpontosítással lehetséges. Ezt élik meg a jógik, vagy egy művész, akinek valódi ihletettségéből a legnagyobb elismerésre méltó művek születnek, mert képes ezt a teljességet művével közvetíteni. Mindannyiunk számára, akik folyamatosan kétségeik és félelmeik viharának börtönében élnek. Ez az állapot elviselhetetlen, így kultúránk nagyon is találó kifejezést is alkotott erre: magyar nyelven „kikapcsolódásnak” nevezik mindazon tevékenységeket, amelyek ideiglenesen megszűntetik ezt a tűrhetetlen viharos állapotot. A „kikapcsolódás” remek szó: tökéletesen leírja, hogy itt nem az egység létrehozása történik meg, hanem pszichés és / vagy kognitív intoxikáció. Pontosabban:
- A kikapcsolódás történhet olyan formában, amikor új információkat szerzünk be – ekkor tudatunk figyel, és ideiglenesen kiemelkedik ebből a viharos állapotból. Így ideiglenesen kiszorítja őket a tudatból. Hátránya az, hogy ezekből az információkból tovább erősítjük félelmünk, aggódásunk, és vágyaink börtönének rácsait. Mert jó az a zeneszám, amiben vágyainkkal egyező dologról énekelnek, de majd ott fog visszhangzani bennünk, és nem lesz más módszer, amivel eltompíthatnánk, hogy másra figyeljünk – amely mind ugyanúgy fog visszatérni. Az eredmény: 70 évesen, folyamatos szívszorítás közepette aggódunk, hogy a világ tőlünk minden szempontból távoli eseménye ránk hatással lesz. Majd jön mindezekért a megérdemelt testi tünet: infarktus vagy sztrók. Hiszen életünket a második évtizedtől kezdve permanens, folyamatos rettegésben éltük le – a kikapcsolódás pillanatnyi szigeteire kétségbeesetten kikapaszkodva, mint egy fuldokoló. Kikapcsolódunk ha nyaralunk, kikapcsolódunk ha szórakozunk – esetleg mellé állítva az intoxikációt is.
- A kikapcsolódás másik formája a már említett intoxikáció. Emberi fajunk számtalan kémiai anyagot alkalmaz arra a célra, hogy a múlton rágódás, és a jövőért aggódás, azaz a félelem permanens és elviselhetetlen gondolat-viharát idegilenesen visszaszorítsa, a dohánytól a crack-ig. Előbbi például olyan fajta gyenge, de célzott intoxikációt hoz létre, ami társadalmi működésünket nem teszi lehetetlenné, de ideiglenesen keménnyé és oldottá tesz – visszaszorítja a folyamatos aggódásunk önmagunk által generált, lelkileg széttépő hangjait. A keménység és oldottság nem ellentmondás. Pontosan ez van jelen a jelen megélésében. Az összpontosítás gyémántkemény (v.ö.: vadzsra – buddhizmus), az oldottság, a transzcendencia teljes. Hátránya a kémiai és szükségszerű pszichés függőség, valamint a már ismert egészségügyi problémák.
Az Élet II. az első megoldást alkalmazza, és ebben ma maximum, nem csoda, hogy nagyon kelendő: a legnagyobb pszichés kiszorítás, ami csak jelen technológiai színvonalon megvalósítható. Ha a Hírfolyamot tekered, és nézegeted a harmónia, a transzcendens tökéletesség, az erő képi és szöveges formában megvalósított paródiáit, és ezzel nagykanállal lapátolod ezeket magadba, hogy aztán szükségszerűen élet-feszültségként jeleljenek meg. Főleg az irigység, az élettel való elégedetlenség, az intrika, az önmagad lebecsülése vonatkozásában. De nem tudsz mást tenni – ez maga a transzcendencia, a teljes elmerülés a jelenben, a legnagyobb szentség, a mindenség ahhoz képest, ha elméd gondolat viharát kellene elviselned. Valójában pedig nem más, mint a jelen és a transzcendencia, a gyémántkemény oldottság legteljesebb paródiája. És ebben nincs hátralépés, ha a megszokás már nem hozza e paródia esetében a korábban megszokott örömet, csak csömört: jelen vagy, vagy semmi sem vagy mások számára! Köszönjük Mr. Zuckerberg, bár ön is egy nagy elszenvedő, ezért sikerült önnek ezt a rendszert ebben a formában megszülnie.
Mi emberek megállapítottuk: nekünk önmagunk erejéből jogunk van emberfelettivé lenni, azaz minden olyan működést magunkhoz ragadni, amelyet képesek vagyunk megtenni. Nos, ha kommunikálhatunk a világgal, és értesülhetünk a világ minden, valójában nem ránk tartozó, életünket felkavaró, óriási terhet jelentő dolgáról, akkor mindez vissza fog ránk nézni, és meg fogjuk mindennek hatását élni. Titánok akarunk lenni – tessék, íme!
