Az okosórák lényeges funkcióinak egyike az alvás figyelése, monitorozása. Nem is okosóra e nélkül a termék. Viszont mielőtt elaludnánk, utolsó dolog, amit látunk, az a mobiltelefonunk kijelzője. Rajta pedig a megszokott addiktív formában, megállíthatatlanul koncentrálva mindaz, amiből most ki kell, hogy maradjunk az alvás kényszerű szükségessége okán. A másutt-univerzum, a maga mesterséges feldúsítottságával.
Szánalmasan nevetséges, és egyben mérhetetlenül tanulságos mindez. Szerintem több dologra rávilágít.
1. Olyan problémát próbálunk megoldani, amely amúgy – eltekintve a tényleges alvásproblémákkal rendelkező emberektől – amely nem is jelent volna meg, vagy legalább messze kevésbé lenne jelen. Értsd, egy eszköz túlhasználatából eredő személyes és élettani problémákat logikailag ugyanolyan eszköz használatával akarjuk kezelni. Végső soron az említett okosóra, okoskarkötő csupán perifériája a mobiltelefonnak. Tágabb értelemben: azt hazudjuk magunknak, hogy egy eleve túlhasználatot bátorító eszköz kellemetlennek, netán explicit egészségtelennek érzett túlhasználatát önmagában, ugyanazon értelmezési és funkcionális tartományon belül kezelni fogjuk tudni. Pont ezért nem fogjuk tudni kezelni azt eredményesen. Ez pontosan az a fajta látszólagos függőség-csökkentés, hogy a dohányos csökkenti az elszívott cigaretták számát, amitől ő azt gondolhatja, hogy ezzel ő „kevésbé” függő. De ebből a helyzetből könnyű visszalendülni a korábbi mennyiséghez, illetve mivel a nikotinhiány épp ugyanolyan marad, jobban inhalálja, amit szív, tehát ugyanott vagyunk. Mi nyugati emberek nem szeretjük a radikális megoldásokat, csak a kényelmet, illetve a kognitív disszonancia ilyenfajta fájdalommentes feloldási megoldásait, majd csodálkozunk és bosszankodunk, hogy valós eredményeink nincsenek.
2. Jelentősen fontosabb, hogy testi funkcióink gépi megoldásokra történő kiszervezésétől azt várjuk, hogy jobban megértsük önmagukat. Holott nem teszünk mást, mint éppen az ellenkezőjét. Az önmagunkra figyelés képességét tovább erodálva, és önmagunktól e lehető legjobban hozzánk tartozó tényezőket még inkább elszigetelve egy technikai szolgálatásba szervezzük ki. Ezzel egyben lemondunk arról, hogy jobban megérthessük, jobban érezhessük önmagunkat. Persze e szolgálatátok pontosan azt hazudják számunkra – nem szándékoltan, hanem logikájukból adódóan – hogy a kiszervezéssel, számszerűvé alakítással éppen e megértés teljessége fog növekedni. Avagy elgondolkodtál-e azon, hogy ugyan alvásod alakulásának mennyiségekkel jellemezhető, absztrakt, leltárba szedett, részletes, számszerű paramétereit meg fogod tudni hiánytalanul az e célra konfigurált dashboard-on, mindenfajta diagrammal kiegészítve, amit csak kívánsz. Azonban ebben az adat-tömegben semmi sem lesz abból, ami valóban személyes: hogy valójában miért aludhatsz rosszul, és te belül hogyan érzed magad ettől. Ehhez ugyanis azt kellene tenni, hogy önmagadra fókuszálj, és ebből az elmélyülésből megérjenek számodra a valóban érvényes válaszok. Azaz megismerd önmagad, önmagad által. A mobiltelefonod kijelzőjén ezzel szemben rengeteg adatot fogsz látni, szépen prezentált formában, és könnyen fogyaszthatóan tálalva tudatodba készen beöntve. Csak nyelni kell, készen kapod, mint ahogy a sok, első látásra fontosnak tűnő, de valójában életed alakulást tekintve tökéletesen felesleges szemetet a Hírfolyamon. De tényleg ez a lényeg és ez a teljesség? Így a nagyon hipszter alvási infografikákban semmi sem lesz ezekben abból a minőségből, amit akkor tapasztalsz meg, amikor reggel felébredsz, és ahogy akkor érzed magad. Avagy: érzed magad attól jobban és boldogabban, hogy tudomásul veheted alvásod minőségének mennyiségekre átfordított csontvázát? Nem? Hát, ez a baj. Ezért nem leszünk boldog kiborgok. Világunk minden, személyiségünkhöz és lelkünkhöz történő aspektusának újabb és újabb analizálható és technizálható egységekre történő erőszakos szétfűrészelése nem fog minket sem boldogabbá, sem jobbá tenni, hanem csak új félelmeket és új kétségeket fog létrehozni. Amelyek rombolása ellen tovább fűrészelünk, mert hátha a még újabb analitikus tudás majd megvéd minket – önmagunktól. Végül mindent tagadhatunk, ami a nem elemezhető technológiai síkon, így jutunk el a teljes kétségbeesésig – de legalább jó technológiánk van, ami ezzel semmit sem fog érni.
Most még csak az alvást értékeljük így. De mit ad vissza e mennyiségi értékelés? Hogy korábban kellene lefeküdnünk, mert a cirkadián ritmusunkat teljesen szétszedi, ha éjfél előtt tesszük le nagy nehezen a mobiltelefont, hiába a kék fényszűrő app, és tessék, itt van mindez a diagramokon? De ettől nem fogjuk magunkat jobban érezni, kialudni önmagunkat. Nem, mivel csupán tünetet akarunk ilyen tessék-lássék módszerrel kezelni. De rövidesen több új technikai lehetőség nyílhat további testi funkcióink mennyiségi és számszerűsített kiértékelésére. Például mai technológiai színvonalon könnyen lehet monitorozható az ember hímeknél az erekció – kiváló, színes, szagos, diagramok és infografikák tehetők ki a hasonló nagyon hipszter és profi dizájnnal rendelkező applikációban leprogramozott dashboard-ra, a mobiltelefonra. Nem kell hozzá testbe épített számítógép, Bluetooth, meg Personal Area Network akárhányas iterációja az IEEE közreműködésével. Nem véletlenül hoztam ezt példának. Az erekció és általában a közösülés kifejezetten olyan tényező, hogy mindenfajta zavaró gondolat, illetve kifejezetten az annak maradéktalanul elvárt teljesülésére irányuló tudatos koncentrálás éppen azzal ellentétes eredményt fog elérni. Hanem épp az ellenkezőjét. Feszültséget kelt, mert absztrakt, általunk kreált teljesítmény mennyiségnek kell megfeleltetünk egy testi minőséget, egy olyan ősi és ösztönös tényezőt, ami a lehető legtávolabb áll a fűrészelés és kiértékelés párostól. Igen, itt látszik a legjobban, talán a leginkább szembetűnő módon, hogy mennyiségi tényezőre és nem jelen átélésére történő koncentrálás nem eredményezi a jelen még jobb, még teljesebb átélését, hiába próbáljuk azt mesterségesen felerősíteni technikai megoldásokkal. Szemben azzal, aki képes önmagát átadni a pillanat minőségének, bármi legyen is az. De említhetek egy teljesen más dolgot, ami ugyanide fut ki: egy naplemente megkapó szépségét, vagy az éjszakai felhőkön átvilágító Hold földöntúli harmóniáját sosem lehet a legmélyebben, teljességében átélni – ha a pillanatban azon igyekszünk, hogyan mutasson az a lehető legjobban a fényképen. Azaz elvágva magunkat az átélés minőségétől. A két tényező evidens módon, kölcsönösen kizárja egymást. Vagy átéled a jelent a legteljesebb mélységében, vagy technikai megoldásokkal megpróbálod emelni az átélés mélységét, és ezzel pont attól kerülsz távol, hiába kapaszkodnál abba. Vagy ember leszel abban pillanatban, ami akár meghatározó lehet további életed számára, vagy kiborg, aki elzárod és kirekeszted magad ebből a nagyszerű pillanatból. Erőfeszítéseddel, és a pillanatba beszuszakolni kívánt technikai megoldás mesterséges természetellenességével párhuzamosan. Most még dönthetsz, most még ebben a döntés rajtad múlik, mert még nem nőttünk össze technológiánkkal elválaszthatatlan módon. Óriási szabadság ez, és lehet, hogy a legutolsó.
